anCnoc 12 years old
anCnoc 12 years old

ancnoc_12.jpgHa már a magyar whisky szakblogon szó esik a különböző, kisebb-nagyobb cégek aktuális helyzetéről az idei budapesti Whisky Show -ra való felkészítés jegyében, vegyünk elő az InverHouse Distillers istállójába tartozó, földrajzi besorolás szerint Speyside, de a címkéjén Highlandet feltüntető anCnoc 12 évest . Először is ilyen nevű lepárlót hiába keresünk Skóciában, hiszen a lepárló neve Knockdhu . Hogy a whisky mégis miért anCnoc (ejtése egyébként ...

Glenfarclas 105 Cask Strength
Glenfarclas 105 Cask Strength

glenfarclas_105.jpgAzt hiszem, először fordul elő a Drams blog rövid történetében, hogy ismétlődik egy lepárló. Nyilván a jövőben ez egyre többször fordul majd elő, sőt, a blog célja eleve az, hogy az alapszintű kiadásokat végigjárva fokozatosan elmozduljunk a haladóbb maltok irányába, érintve már-már egész különleges palackozásokat is.

Mai tételünk a Glenfarclas lepárlótól érkezik. Erről a lepárlóról korábban már olvashattunk a 10 éves alapkiadás kapcsán és ...

Springbank 10 years old
Springbank 10 years old

springbank_10yo.jpgNos ha az előző Balvenie-t, meg a korábbi Glenfiddichet alapmaltoknak, alapvetéseknek hívtuk, akkor a Springbanket kultwhiskynek fogjuk.

A jelenleg legkisebb skót whisky régióban, Campbeltownban járunk. A huszadik század elején ez volt Skócia whiskyfővárosa: állítólag nem kevesebb, mint 35 lepárló működött errefelé. A 20-as évek összeomlása, lepárlóbezárásai nyomot hagytak a vidéken: mindössze három főzde maradt, egyik a Springbank. 1979 és 1987 között ...

The Balvenie 12 years old DoubleWood
The Balvenie 12 years old DoubleWood

thebalvenie12.jpgAhogy a whiskyvel ismerkedünk, fontos, hogy megismerjük a különböző érlelési módokat, amik hatást gyakorolnak a végső eredményre, a whiskyre, ahogy a poharunkba kerül. Amit talán legelőször megtanulunk, az az, hogy a skót whisky alapvetően valamilyen hordóban tölti az idejét, ami az esetek legnagyobb részében használt bourbon whiskys hordó és kisebb részben sherryhordó. Korábban olyan whiskykről volt szó a blogon, amik a teljes érlelési idő alatt vagy egyik, ...

Glendronach 12 years old 'Original'
Glendronach 12 years old 'Original'

glendronach12.jpgNem is olyan régen egy másik highlandi whisky kapcsán beszéltünk arról, hogy a whisky nemcsak használt, amerikai bourbonos tölgyfahordóban érlelődhet, hanem kis híján bármilyen tölgyfahordóban. A GlenDronach 12 years old 'Original' is egy olyan felföldi whisky alapvetés, amit teljes ideje alatt - tehát 12 évig - sherryhordókban érleltek. A whiskyvel való ismerkedésünk során ez a "richly sherried", "heavily sherried" karakter még sokszor vissza fog köszönni, ennél ...

Aberfeldy 12 years old
Aberfeldy 12 years old

aberfeldy12.jpgA John Dewar & Sons régi, családi vállalkozásként indult, ahogy oly sok más skót whisky ház. A cég első lepárlója az Aberfeldy, amely az 1890-es években épült és a cég blended whiskyjének, a Dewars-nak az alapanyaga volt hosszú-hosszú évtizedekig. A 12 éves alapkiadás először 1999-ben jelent meg. A John Dewar & Sons is alapító tagja volt a mai Diageo szeszipari óriás elődjének tekinthető United Distillers Limited -nek, ám 1998-tól a Bacardi tulajdonában ...

Teeling Single Grain
Teeling Single Grain

teeling_single_grain.jpgA blogon eddig csak úgynevezett single malt whiskyket kóstoltunk, amikről már tudjuk, hogy egy adott lepárló termékei és kizárólag malátázott árpából készülnek. Van azonban egy másik kategória, a single grain whisky, ami szintén egy adott lepárlóban készül, azonban az összetétele más gabona vagy gabonák. A kevert skót whiskyk készítésénél általában single malt és single grain whiskyket használnak, utóbbit nagyobb arányban adják hozzá. A mai ...

Glen Moray Classic
Glen Moray Classic

glen_moray.jpgA Speyside régióban könnyen belefuthatunk olyan alapmaltokba, amik a skót whisky nagy univerzumában amolyan csendes alapkövek. Történetük a XIX. században kezdődött, viszontagságos időkön vannak túl, bezárások, újranyitások és megannyi változás jellemezte életüket. De valamilyen formában itt vannak ma is. Ilyen a Glen Moray is. Alapwhiskyje, az Elgin Classic széria tagja egy átlagban 7 éves, többségében elsőtöltésű ex-bourbon hordós érlelés, amit remekül ...

Wolfburn Aurora
Wolfburn Aurora

wolfburn.jpgSkócia legészakibb városában nem volt lepárló az elmúlt 160 évben, mígnem 2012-ben megesett az első kapavágás, hogy aztán a rákövetkező évben újrainduljon a whiskykészítés Thursoban . A Wolfburn tehát a régi lepárló és a mai neve is. Whiskyjük új, de már többféle változatot tartalmaz az alapsoruk. Az Aurora a sherrys verzió: 40%-a a whiskynek második töltésű quarter cask méretű hordókban érlelődött, másik 40%-a elsőtöltésű ex-bourbon hordókban ...

Tomatin 12 years old
Tomatin 12 years old

tomatin12.jpg

A highlandi Tomatin Distillery is a régi motorosok közé tartozik, már a XIX. század végén megindult itt a whisky lepárlás. A hetvenes években aztán, a whisky boom idején a lepárló úgy megnőtt, hogy ez lett Skócia legnagyobbja akkoriban.

Ez az első lepárló, amelyik teljes egészében japán tulajdonba került a szigetországban. A név ne tévesszen meg senkit: a Tomatin jelentése: a borókabogyó dombja, nyilvánvalóan gaél nyelven, nem pedig japánul :)

...

Benromach 10 years old
Benromach 10 years old

benromach10.jpgVisszamegyünk. Na hova? Hát persze, hogy Speyside-ra. Jó régi alapítású lepárlóval lesz ismét dolgunk. A Benromach Distilleryt 1898-ban hívták életre és azóta jó pár tulajdonos kezében volt, azonban jelenkori whiskyje egy új birtokoshoz köthető, aki nem más, mint a Gordon & MacPhail nevű független palackozó, családi vállalkozás.

A Benromach elvileg a Speyside legkisebb lepárlója, nem tudom, hogy ez azóta változott-e. A Gordon & MacPhail irányítása alatt ...

Auchentoshan 12 years old
Auchentoshan 12 years old

aucob_12yov6.jpgA blog kezdeti célja, hogy alapszinten bevezessen a single maltok világába Skócia különböző régióin és maltjain keresztül. Ez alkalommal ismét egy olyan vidékre merészkedünk, ahol még nem jártunk, ahonnan még nem kóstoltunk ezen a blogon: a Lowlands régióba. Mondhatnánk viccesen, hogy a Highlands ellentéte :) földrajzi elhelyezkedését tekintve igen, hiszen a Lowlands a skót-angol határtól indul és Edinburghtól még északabbra ér véget.

A Highlands, ...

A blogról

Jegyzetek, gondolatok a whiskyről közérthetően. Kóstolás, történet, ismertetők.

18 éven felülieknek!

A DRAMS Blog elkötelezett híve a felelősségteljes alkoholfogyasztásnak.

Címkék

10éves (23) 12éves (23) 14éves (5) 15éves (6) alkohol (161) Ardbeg (5) Arran (8) Blair Athol (5) Bunnahabhain (9) Campbeltown (13) Caol Ila (7) Diageo (12) finiselés (12) független (20) füstös (12) gasztro (151) gourmet (25) Highland (44) ínyenc (7) Islay (31) ital (161) Kilchoman (8) Kilkerran (5) kóstoló (149) kult (8) Lowland (11) NAS (16) peated (5) portói (6) sherry (33) single malt (113) Skócia (144) skócia (9) skót whisky (18) Speyside (36) Springbank (6) Tomintoul (5) tőzeg (36) whiskey (6) whisky (160) whiskyklub (6) Címkefelhő
süti beállítások módosítása