The Balvenie 12 years old DoubleWood
A finiselés

thebalvenie12.jpgAhogy a whiskyvel ismerkedünk, fontos, hogy megismerjük a különböző érlelési módokat, amik hatást gyakorolnak a végső eredményre, a whiskyre, ahogy a poharunkba kerül. Amit talán legelőször megtanulunk, az az, hogy a skót whisky alapvetően valamilyen hordóban tölti az idejét, ami az esetek legnagyobb részében használt bourbon whiskys hordó és kisebb részben sherryhordó. Korábban olyan whiskykről volt szó a blogon, amik a teljes érlelési idő alatt vagy egyik, vagy másik fajta hordóban voltak.

Van azonban egy olyan dolog, amiről a The Whisky Curator blogon már írtam posztsorozatot, ez pedig az úgynevezett finiselés, amikor az egyfajta hordóban érlelődő cuccot egy másik fajta hordóba teszik bizonyos időre, hogy az valamilyen hatást gyakoroljon a whiskyre. Ennek számtalan szép és kevésbé szép változata létezik.

Ez viszont az egyik alapvetés. Balvenie 12 éves DoubleWood.

A Balvenie lepárlómestere az az ember, aki jelenleg a legrégebbóta birtokolja ezt a titulust Skóiában. Úgy hívják, David Stewart, MBE. Whiskys körökben legenda a neve, nincs olyan, aki ne találkozott volna vele. Az MBE utótag sem véletlen: nemrég kapta meg a Brit Birodalom Rendje kintüntetés "Member" fokozatát, ezzel is elismerve munkásságát. Ja, csak szólok, hogy azt maga a királynő adja át...

A Balvenie DoubleWood először használt bourbonos hordókban pihen legalább 12 évig, majd még 9 hónapot tölt olyan hordókban, amiben korábban oloroso sherry bor volt. David Stewart 1982 körül találta ki ezt a formulát, az első kiadása ennek a whiskynek 1993-ban debütált, tehát idén már 25 éve.

Ez a whisky egy alapvetés a finiselésre és nem is akar több lenni annál. Ízlelgessük, tanulgassuk!

Ország: Skócia
Régió: Speyside
Lepárló: The Balvenie Distillery

Szín: gyönyörű, egyenletes borostyánsárga

Illat: elsőre édes: aszalt gyümölcsök, mazsola, majd jönnek a sherryre utaló jegyek: mogyoró, fura illatú műanyag. A háttérben gabonás-malátás illatok, tölgyfahordó. Jellegzetes.

Íz: Krémesen lágy, olajos, szétterül a szájban. Kissé fűszeres, de hoz az illatokból is: lágy édesség, malátás felhanggal, de nem tolakodóan, mint ahogy az édesség és a fűszeres háttéríz sem. 

Lecsengés: az alkohol és a fűszerek szépen, fokozatosan csengenek le; mazsola és vörösbor marad utána.

A Balvenie 12 years old DoubleWood a poszt megírásának pillanatában 14850-16990 forint közötti áron kapható. Mindenképp ajánlom megkóstolni, méghozzá még a whiskyben való elmélyülés kezdetén!

A The Balvenie Distillery a William Grant & Sons tulajdonában van.

A blogon közölt kóstolójegyzetek a saját érzékelésemet tükrözik és nem állnak kapcsolatban a hivatalos kóstolójegyzetekkel.

A bejegyzés trackback címe:

https://drams.blog.hu/api/trackback/id/tr2814270217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A blogról

Jegyzetek, gondolatok a whiskyről közérthetően. Kóstolás, történet, ismertetők.

18 éven felülieknek!

A DRAMS Blog elkötelezett híve a felelősségteljes alkoholfogyasztásnak.

Címkék

10éves (22) 12éves (22) 15éves (6) alkohol (149) Ardbeg (5) Arran (7) Blair Athol (5) Bunnahabhain (8) Campbeltown (13) Caol Ila (6) Diageo (12) finiselés (12) független (19) füstös (10) gasztro (146) gourmet (19) Highland (42) ínyenc (5) Islay (28) ital (150) Kilchoman (8) Kilkerran (5) kóstoló (140) kult (8) Lowland (10) NAS (15) portói (6) sherry (32) single malt (103) skócia (9) Skócia (134) skót whisky (14) Speyside (33) Springbank (6) Tomintoul (5) tőzeg (35) whiskey (5) whisky (146) Címkefelhő
süti beállítások módosítása