A nyári melegben szünetelt a blog és a kóstolás is, de több esemény együttállása egy rég várt minta felbontásához vezetett. Több olyan minipalack is van a birtokomban, amik tartalma az 1970-es, 80-as vagy 90-es években keletkezett és egy-egy gyűjtő megőrizte azt az utókornak időkapszula formájában. Hogy aztán én 25-30 évvel később felbonthassam. Sajnos minden egyes felbontott vintage whisky elfogyasztásával egy palackkal kevesebb lesz belőle, mígnem talán egyszer örökre eltűnik a whiskytrezorok és a legtitkosabb hongkongi gyűjtemények mélyéről is.
Most egy újabb ilyen kis palacknak tártam fel a tartalmát, amihez az szolgáltatta az okot, hogy nemrég töltöttem be a 42 évet (42, válasz minden kérdésre? Vagy inkább 420? Mindenki válassza azt, ami neki tetszik) és az említett kis palack valamilyen formában kötődik a születési évemhez. A(z) épphogy highlandi Glengoyne Distilleryről van szó, az évszám 1982, a helyszín pedig – hogy stílszerűek legyünk – Gunarasfürdő, ez a Dombóvár részeként létező gyógyvizes üdülőtelep, ahol életemben először jártam. És mit ad isten, a születésnapomon is pont ott voltam. Ha elárulom, hogy a Glengoyne jelentése a „vadludak völgye” (Glen Guin, később Glengoyne-ra anglicizálódva), akkor adja magát, hogy hol máshol kóstolnál 1982-es (palackozású?) Glengoyne-t, mint Gunarasfürdőn? Legalább valami ragadt rám a whisky és a mindennapi élet eseményeinek összekötéséből, ami a whiskyzés egyik érdekessége. A Glengoyne kínálatában a 70-es években egy fekete címkés, 8 éves volt jelen, majd érkezett a 10 éves, szép fehér címkével, amin a lepárló látható két árpakalász ölelésében, a pure malt felirat, ami már nem használható a skót whiskyben, és a 10 éves korjelölés.
De miért írtam azt, hogy épphogy highlandi főzde? Nos, nézd meg a térképen a lepárló elhelyezkedését – nincs messze Glasgowtól – de földrajzilag, történelmileg, és whiskyrégiót tekintve biztosan, ez bizony már Highland.
A Glengoyne az egyik legszebb fekvésű lepárló Skóciában, aki járt már arra, tudja. Tuladjonosa az IanMacleod Distillers, akiknek másik főzdéje, a messze északon elhelyezkedő Tamdhu és az új életre keltett legenda, a Rosebank. Mindkét brand kapható a magyar piacon, van hivatalos forgalmazója, és a két márka külföldi képviselői – például a rendkívül mókás és mégoly nagy figura, Gordon Dallas – is tiszteletüket szokták tenni a hazai Whisky Shown. De számunkra az most érdekesebb, hogy a Glengoyne címkéjén most is Lang Brothers Ltd. olvasható, akik egyébként 1876-tól birtokolták a főzdét és 1965-ben felvásárolta őket a Robertson & Baxter, akik meg 1996-ban a mai Edrington részei lettek, akik később (2003) eladták a főzdét a mostani tulajdonosának. Cég a cégben a cégben.
A főzde maga 1833 óta létezik, igaz, akkor még nem ilyen néven, hiszen azt csak 1905-ben vette fel. Alapfilozófiája, hogy lassan és a hagyományos módon készítik a whiskyt – „Unhurried since 1833”, szól a jelmondatuk. Valóban, Skócia leglassabban dolgozó lepárlóüstjei ezek, mondhatni cseppről cseppre születik az élet vize a téglafalak között. Lepárlási ciklusuk a leghosszabb (kövesd a Whiskyről Egyszerűen youtube csatornáját, ha ilyesmikről is szeretnél hallani), a tartós réz-párlat kapcsolat gyümölcsös, tiszta párlatot eredményez, ami – és ezt muszáj kihangsúlyozni – mindig tőzegmentes, az árpamalátát kizárólag levegővel szárítják.
Lássuk a whiskyt!
Mellé tettem egy 2019-es palackozású 10 éves kiadást is, az összehasonlításhoz. Mennyi a hasonlóság! Mennyi a közös! Mintha egy nő és idősebb anyukája lépne elő, ugyanolyan ruhában, de 36 év korkülönbséggel. Ott van persze valami más is – érzed – de nem tudom, hogy egy ilyen kis palackban mennyire érvényesülne az ún. „old bottle effect”. De nem is keresem, nem vezetem magam direkt. Érett gyümölcsök játszanak, szilvakompót, fahéj és egy kis malomszag. Törökméz és baklava. Pihenjen még a pohárban jó fél órát. Majd egy régi vászon sejlik fel. Mézzel leöntött húsos őszibarack. Ízben fanyar, malátás körte, alma és füge, áfonya, egres tűnik elő, régi vásznak egy kis mogyoró társaságában. Az édes gyümölcsösség sokáig megmarad.
Egy kellemes, őszi délután jut eszembe, amikor még a maradék érett gyümölcsöket eszegetjük, de még a kertben, a fa alatt, mert annyira nincs hideg. Az ósdi pokróc, amivel mindig betakarjuk magunkat a fonott székben, azért már előkerült…
Az az érdekes, hogy Glengoyne-t nem kóstolok gyakran és nem is vásárolok. Szerencsére van itthon a 10 évestől a 21 évesig minden korjelölt kiadásból, de mivel folyamatosan elérhető, így hajlamos vagyok elhanyagolni, nem figyelni rá. Pedig nemrég a Budapest Whisky Társaság egyik havi kóstolóján egy csoda Glengoyne sort kóstoltunk, illetve volt szerencsém a Teapot Dramhoz is. Aki kíváncsi, hogy mi az, annak ez lesz a házi feladat
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
