Glengoyne 10 year old

glengoyne10.jpgA highlandi Glengoyne lepárló annyira tradicionális számomra, hogy a lepárló filozófiáját, rövid leírásait is nyomtatott formában olvasom. Jelmondatuk: Worth the wait, azaz megéri várni, megéri a várakozást. Annak kapcsán, hogy megjelent egy új széria a lepárló kínálatában - The Legacy Series, amivel a lepárló életében fontos szerepet betöltő embereknek állít emléket - mi most elkezdjük lekóstolni az alapsort együtt, hogy megismerjétek ezt a nagyszerű lepárlót, amelynek a helyén már 1833-tól folyik a lepárlás, azonban mai nevét 1905-ben nyeri el. A single malt palackozások meglepően későn, csak az 1990-es évek elejétől érkeznek. Rövid ideig, 1999-2003-ig a Macallant is tulajdonló Edrington birtokában van a lepárló, hogy aztán mai gazdájához, az IanMacleod Distillershez kerüljön, akik sikeresen fejlesztették a single malt arculatot és a lepárlót is, ami ma az egyik legjobb látogatói programot kínálja Skóciában.

Extrahosszú fermentációs és lepárlási idővel dolgoznak, üstjeik Skóciában a leglassabbak. A malátát soha nem száríjták tőzegfüstön, így a Glengoyne-ban egy csepp füst sincs. Van azonban sherrys felhang, hiszen az érlelés főként sherry butt hordókban történik. Amik szintén lassan készülnek és a több évnyi szárítás után hordóvá váló fa két évig kap sherryt érlelődni, hogy aztán Glengoyne single malt kerülhessen bele. Még ezzel a lassú termelési metódussal is elérik az évi 1 millió literes kapacitást. Alapsoruk szépen sorakozik, 10, 12, 15, 18, 21 és 25 éves tételekkel.

A magyar piacon még elérhető ezen alapsor nagy része, azonban a 15 és a 18 éves kiadásokból érdemes feltankolni...

Mi most az alapsor legifjabb tagját, a 10 évest kóstoljuk.

Glengoyne 10 year old, 40% abv

Ország: Skócia
Régió: Highland
Lepárló: Glengoyne Distillery

Szín: világos borostyán

Illat: friss, roppanós zöldalma üdesége, karamella, jön némi virágosság is, meggy, meggyes sütemény, nagyon friss, de mégis érezhetőek a sherrys jegyek.

Íz: friss marcipán, friss pite, citrusosság, de csak nagyon finoman, kiegyensúlyozottan; mentol és mentolos csokoládé.

Lecsengés: konyakmeggy, édes ízek, amik fokozatosan tűnnek el és átfordulnak némi tölgyfás-malátás jellegbe.

A Glengoyne 10 éves alapkiadása a poszt megírásának pillanatában 11-12 ezer forint közötti áron elérhető a hazai webshopokban, tehát igazán olcsó és meg is érdemli, hogy tartsunk belőle otthon. Az egyik legkiegyensúlyozottabb 10 éves - szerintem. Tradícionális termelés és érlelés, igazi zakóban hintaszékezős, esti iszogatós whisky. Most kóstolás után egy francia riviérán játszódó sorozatot fogok nézni, amihez tiramisu pudingot eszek málnával...és úgy döntöttem, csúszik még hozzá a Glengoyne 10 éves. Nem hiába az egyik kedvenc lepárlóm.

A blogon közölt kóstolójegyzetek a saját érzékelésemet tükrözik és nem állnak kapcsolatban a hivatalos kóstolójegyzetekkel.

glengoyne_distillery.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://drams.blog.hu/api/trackback/id/tr10014621258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A blogról

Jegyzetek, gondolatok a whiskyről közérthetően. Kóstolás, történet, ismertetők.

18 éven felülieknek!

A DRAMS Blog elkötelezett híve a felelősségteljes alkoholfogyasztásnak.

Címkék

10éves (22) 12éves (22) 15éves (6) alkohol (149) Ardbeg (5) Arran (7) Blair Athol (5) Bunnahabhain (8) Campbeltown (13) Caol Ila (6) Diageo (12) finiselés (12) független (19) füstös (10) gasztro (146) gourmet (19) Highland (42) ínyenc (5) Islay (28) ital (150) Kilchoman (8) Kilkerran (5) kóstoló (140) kult (8) Lowland (10) NAS (15) portói (6) sherry (32) single malt (103) Skócia (133) skócia (9) skót whisky (13) Speyside (33) Springbank (6) Tomintoul (5) tőzeg (34) whiskey (5) whisky (145) Címkefelhő
süti beállítások módosítása