A speyside-i Glen Grant bár egy patinás, régi lepárló, whiskyjeik mégsem tartoznak a gyakran kóstolt maltok közé - legalábbis számomra. Skócia 151 működő főzdéjéből néhány kivétellel kóstoltam már, de ennyi whiskynél vannak olyanok, amik valahogy nem jutnak el hozzám, vagy esetleg más lepárlóra helyezett fókusz elvonja a figyelmet ezekről. Pedig a Glen Grant korjelölt alapsorral rendelkezik és független palackozóknál is könnyen megtalálható. Most egyik whiskytársam jóvoltából egyszerre mindjárt hat palackozással ismerkedhettem meg, amik között van régebbi és van mostani is, ahogy hivatalos és független kiadás is.
De csak hogy ne legyen ismeretlen a főzde az olvasónak sem - merthogy biztos vagyok benne, hogy az átlag whiskyfogyasztó szeme elé sem kerül gyakran Glen Grant - álljon itt pár mondat. A lepárlót 1839-ben kezdte építeni John és James Grant, majd 1872-ben John fia vette át, akit a legendáriumban csak "The Major"-nak hívnak. Az alapító testvérek előrelátóak voltak és tudták, hogy a whisky forgalmazásához elengedhetetlen a jó közlekedési hálózat, így a vasúti összeköttetés létrehozásában is nagy szerepük volt. Érdekesség, hogy 1898-ban egy második lepárlót is építettek, szinte az utca túloldalán, ami a Caperdonich volt (azóta már bezárt - tőlük egy sort kóstoltunk a Budapest Whisky Társaság egyik emlékezetes tematikájában). A lepárló szokás szerint több tulajdonosváltáson ment keresztül, de a családnak folyamatosan volt és van részesedése a cégben. A Grant testvérek, The Glenlivet and Glen Grant Distilleries, The Glenlivet Distillers, Seagram Distillers, Chivas Brothers Holdings (a Pernod istállójában is megfordult tehát a főzde), voltak eddig, napjainkban pedig a Gruppo Campari a fő tulajdonos.
A Glen Grant párlata könnyed és friss, bár a könnyedebb karakterű maltok közül nem feltétlenül ez az én fő stílusom. Érdekes formájú lepárlóüstjeikhez ún. purifier-ek csatlakoznak, amikben a párlat egy része visszakondenzál és visszacsorog, visszaáramlik a fő lepárlóüstbe abból a célból, hogy ott újra gőzzé alakuljon. Így tisztul, könnyül a párlat, ellentétben például azokkal a lepárlóüstökkel, ahol az egész folyamat viszonylag gyorsan és kevés rézzel való érintkezéssel zajlik. Van azonban a Glen Grantnek egy sajátos, kissé szulfuros, kissé műanyagos jellege, ami több kiadásnál is visszaköszönt.
Lássuk, mik voltak a kóstolt tételek!
Glen Grant 5yo Italy import (40%)
Olaszországnak örökös helye van a single maltot kedvelő és annak gyűjtését művészi szintre emelő országok sorában. Na meg a palackozóik sem utolsók és nem kell elmenni az olasz palackozók felső szintjéra, a Samaroli vagy a Moon Import palackjaihoz, elég, ha csak a Wilson&Morganra gondolunk. Több single maltnak szinte kultusza van, de egy biztos, az olaszok kedvelik a jó whiskyt (ez az egész olasz kapcsolat megérne egy vagy több külön posztot is). Ez az 5 éves kiadás az olasz piacra készült.
Szín: világos arany Illat: egyértelműen édes, cukros, cukormázas illattal indít, amit sokáig meg is tart. Olvadt porcukor, gyümölcsaroma. Majd itt kezd baj lenni, ugyanis levegőn elkezd szét-szétesni, mintha egy villódzó képernyőt néznél. Megjelennek szulfuros, ammóniás jegyek, amik tovatűnnek, hogy aztán újból összeálljon a ragacsos-édes masszává. Egy pillanatra mintha iskolai kémiaszertárba lépnénk, aminek persze rég meszelt falán már összegyűlt a por. Vízzel el is illan mindez, marad a gyurma, ha már szóbakerült az iskola. Íz: itt már hamarabb beköszön a szulfuros-gabonás vonal, de közben mintha gömbrágót rágnánk, azt az igazit, amire az idősebbek biztos, hogy emlékeznek. Az alkohol is szinte zavaróan kilóg, már-már gabonawhiskys jellege van. Sajnos ez így is marad, nemigen hoz új ízeket. Megpróbálom pár csepp vízzel, ez talán élvezhetőbbé, koktélwhiskyvé teszi, de többet nem ad.
Jó kezdet volt, de csalódást okozott.
Glen Grant 10yo (40%)
A normál alapsori Glen Grant 10 éves egy korábbi kiadása (ez felismerhető a címkéről, ugyanis azóta volt már dizájnváltás).
Szín: világos arany Illat: első illatolásra ugyanolyan édesnek hatott, mint feleannyi idős olasz importos társa. Porcukor, bevonócukor, az almáspite és egyéb sütemények tetején. Száraz gabonás jegyek is feltűnnek, mintha kicsit beléptünk volna a gabonatárolóba. Aztán sokadik illatolásra megjelenik egy szulfuros-meszes, időnként méhviaszos illatvilg, kiegészülve némi erjedt mezőgazdasági hulladékkal. Vízzel: vakolat, gabonacefre. Íz: ezek után kíváncsian vártam az ízt. Továbbra is megmarad a szulfuros-takarmányos vonal, vagy hívjuk inkább édes, erjedt malátásnak? Mandula, de vannak itt florális jegyek is. Vízzel is megpróbáljuk: édes gabona, pinceíz, műanyag, körte.
Ha kezdő whiskyzőnek ajánlasz whiskyt, ne a Glen Grant 10 éves alapkiadást ajánljad. Nem azért, mert nem kezdő whisky, hanem azért, mert nem annyira élvezetes. Valószínűeg nem értené a delikvens és elrettenne.
Glen Grant 15yo Batch Strength (50%)
Kakukktojás az alapsorban: mindig szeretem, ha egy-egy whiskymárka alapsorában erősebb tételeket is tudunk kóstolni. A Glen Grant esetében ez a 15 éves Batch Strength kiadás. Kizárólag első töltésű bourbonhordókban érlelődött és 50% abv-vel palackozott.
Szín: arany Illat: egyből érezni, hogy ez valahogy más lesz, mint az eddigiek. Friss, mézes alma, gabonaszelet szintén mézzel, a bourbon érlelés adta ropogós citrusok, alájátszva egy kis ruhaöblítő florálisságával. Érett, lédús őszibarack, amibe alig várod, hogy beleharaphass. Időnként visszakísért a meszes pincefal, úgy tűnik, hogy nem tudunk szabadulni tőle. De ezek mellett a kellemes gyümölcsaromák mellett ezt is elnézzük – már persze, ha el kell nézni, és nem hozzátartozik a whiskyhez. Vízzel citrusok, murva. Íz: a szájba véve töményen érkezik ez az édes mézes karakter, ami mellé ott az alma, a mézes gabona, sárgadinnye, kellemes gabonásság, ami se nem erjedt, se nem takarmányos. Megjelenik persze a pinceíz, némi műanyag és tejcsokoládé kíséretében. Vízzel inkább ez a műanyagosság marad meg, eltűnnek az intenzív gyümölcsös ízek.
Ez már a harmadik whisky volt a sorban, mégis az első, amire azt mondanám, hogy akár mindennap is fogyasztanám, sőt, bátran magammal vinném az értő whiskykedvelő közösségeimbe is.
Glen Grant 16yo (régebbi palackozás) (43%)
Vissza egy kicsit az időben, egy korábbi dizájn, korábbi alapsorból származó 16 éves palackozás, sötét üvegben, 43% abv-vel és bourbonhordós érleléssel.
Szín: világos borostyán Illat: a jelenkori kiadásoktól eltérő illatprofilt érzek – vagy mégsem? Cukor nélküli vanília, hangsúlyos, száraz tölgyfa, grillázs és megjelenik ugyanaz a szulfuros vonal, amit a régebbi kiadásokban éreztem. Talán a véletlen műve, vagy valóban tetten érhető benne a DNS? Széna, műanyag, viaszosság, ami még érkezik. Víízel megjelenik a Íz: friss alma helyett sültalma érkezik, amin kicsit megszaladt a fűszerezés. Tölgyfa, diós jegyek, pörkölt maláta – mindenképpen érezni, hogy a fa itt egy kicsit jobban dolgozott. Nincs összehasonlítási alapom más batchekkel, így el kell fogadni, hogy ez így sikerült. Ízben a mostani alapsorok előtti, unalmasnak érződő, de könnyen iható maltokkal cseng össze.
Ezt a 16 éves kiadást még mindig jobban innám, mint az alapsor 10 évesét.
(Glen Grant alapsor régen - forrás: Glen Grant)
Glen Grant 2008 8yo Gordon&MacPhail Cask Strength (56,7%)
Az első független palackozás a sorban. Egy Glen Grant, amit whisky-ismerősi körben is kevesen kóstoltunk. A lepárló klasszikus független palackozója, a Gordon & MacPhail (akik számos koros kiadást is palackoztak tőlük) egy újkori kiadása a maltból, hordóerősen. Figyelembe véve, hogy a core range-ben a sherryhordók kevésbé intenzívek, ez mindenképp más élményt ígér. Kettő hordó házasítása, mindkettő első töltésű sherryhordó.
Szín: borostyán Illat: jellegzetes sherryhordós jegyekkel és behízelgő illatokkal csábít. Bakelit, étcsokoládé, ázott tölgyfa, egészmogyoró, pirítóskenyér. Lehet, hogy nem életem legjobb sherryhordós maltja ez, de mindenképp felüdülés ebben a sorban. Egyszerű, nem akar bonyolult lenni. És pont ez tetszik benne. Aszalt gyümölcsnek nyoma sincs, ez a malt a fás-fűszeres illatokról szól. Vízzel megjelenik az édesebb oldala is. Íz: intenzíven érkezik a diós-tanninos sherryhordós ízvilág – hiába, itt már komoly alkoholfokon járunk. Megkockáztatom, hogy a fa itt túldominálja egy kicsit a whiskyt, ezért is nem érzek a signature Glen Grant jegyekből túl sokat. Fehérbors, kardamom, tárkony. Némi édesség is felüti a fejét, de nagyon kell harcolnia a fás-fűszeres jegyekkel. Vízzel is megmarad a fás-tanninos, szájat összehúzó karakter.
Glen Grant 1995 23yo The Maltman (53,5%)
A legidősebb whisky a sorban, szintén egy független palackozótól. Egyetlen Oloroso sherryhordó tartalma került palackba, 2018-as palackozással. Lássuk, hogy 20 év fölött mit tud a Glen Grant – és itt érdemes megjegyezni, hogy ez a whisky a Seagram-érában került lepárlásra!
Szín: vörösréz Illat: a whisky a kóstoláskor már majd egy órája lélegzik. Itt a sherryhordó és a kor a gyümölcsös oldalt mutatja meg. Elképesztő, hogy mennyire messze járunk a core range Glen Grantek ízvilágától. Cseresznye és málnalekvár, mentol, gránátalma, áfonya. Ezek azok a whiskyk, amik annyira egyben vannak, hogy néhány hangsúlyos karakterrel leírhatóak és végig tartják őket. Gyümölcstea. Édes parfüm. Itt már nem is keresek semmit az eddigi karakterekből, amiket éreztem a korábbiakban. Vízzel lágy, málnás, málnaszörpös illat. Íz: mégoly komplex, mint az illata. Édes gyantás fás ízek. Herbális jegyek, de nem nyersen, mint a fiatalabb maltokban. Feketeerdő csokoládés torta, mentolos. Édeskömény. Vízzel a málnalekváros ágyon fás-fűszeres, malátás, műanyagos karakterek.
Bár az alapsori, egyszerűbb kiadások tökéletesen alkalmasak a mindennapi fogyasztásra, a Glen Grant szép oldalát mutatja sherryhordóban is, főleg koros állapotban. Amit még be kell pótolni, az a koros bourbonhordós érlelés, kíváncsi lennék, hogy ott, amikor nem nyomja el a sherryhordó, akkor mennyire érvényesülnek (vagy jönnek elő) azok a karakterek, amike a core range során megjelentek. Kiemelkedő viszont az alapsori 15 éves Batch Strength.
Persze ahogy minden single malt, a Glen Grant is komolyabb felfedezést kíván meg, hat mintából nem lehet megítélni, maximum belekóstolni. Azonban ez egy jó kóstolósor volt, hiszen válogatott a régebbi és az újabb, valamint a független kiadásokból is.
(Borítókép: Szabó Dániel)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
