Amikor elkezdtem ezt a postot, akkor volt Robert Burns születésnapja, ami ugyan nem számít munkaszüneti napnak Skóciában, azonban országszerte Burns Suppert tartanak a költő születése tiszteletére. Ezt én is megtettem, de előbb néhány whisky került az asztalra. Ebben az évben nem valamilyen különleges és ritka palackozást vizsgálgattam, hanem az Arran (már Lochranza) Distillery Cask Finish szériáját Ebből a sorozatból korábban már írtam egy kiadásról.
Az Arran Cask Finish Range egy jó áron elérhető, viszonylag könnyen befogadható, a (boros)hordós utóérlelést egyszerűen megmutató palackozássorozat volt. A mai kínálatban és az új arculattal kettő, esetenként három eleme maradt meg, az Amarone, a Sauternes és a Port finish. A korábbi csomagolással azonban nem kevesebb, mint hétféle változat készült.
A megszámlálhatatlan kisszériás, single cask, limitált és bizonyos piacokra palackozott Arran kiadás között felüdülés a core range és az ilyen széles körben elérhető, mégis az alap érleléseken felül valami mást nyújtó dolgok. Még akkor is, ha tudom, hogy volt közöttük, ami kifejezetten nem sikerült jól.
Belövő dramnak egy 10 éves Arran gurul le. Nem a mostani kiadás, hanem egy korábbi design és a mostaninál véleményem szerint egy hangyányit citrusosabb, harapósabb ízzel. Nem is szaporítom tovább a betűket, lássuk, hogy milyen finisek voltak a Cask Finish Range sorozatban! Itt még egyszer kihangsúlyozom, hogy ez a kollekció boroshordós utóérlelésekről szólt, amik között javarészt erősített borok foglaltak helyet.
Arran The Sherry Cask Finish (46%)
Kezdjük meg a Sherry és az Amarone mentén a kóstolást. Sherryhordós vagy legalábbis sherryhordó-túlsúlyos Arrant lehet kóstolni a core range-ben is, hiszen ott a 18 éves. Igaz, ott teljes időben ilyen érlelésű malt alkotja a kiadás nagy részét, ezért egy sokkal teltebb, karakteresebb whiskyről beszélünk - na de az ára is a korának megfelelően alakul. Itt, a cask finish esetében "csak" utóérlelés. Ez a whisky 2016-2017 környékén volt kapható.
Szín: világos borostyán Illat: elsőre a fanyar, kesernyésebb sherrys jelleg köszönt ki a pohárból, megjegyzem elég szépen. Aztán kicsit levegőzve kiderül, hogy itt egy sokkal édesebb dologról van szó. Bogyós gyümölcsök, meggyes sütemény, illatos radír. Igen, az, ami kisiskolás korunkban a lányoknak volt és mi mindig megszagoltuk. Akkor még csak a radírt. Íz: ízben is sokkal édesebb, lédúsabb – gránátalma, cseresznye, tejkaramella darabok, jó komból ez így együtt. Érzem, erős nyitás lesz és a többi tétel nem ugorja majd meg. Így kérném a sherrys Arrant, köszönöm, nincs most kedvem a szörnyekhez. Visszaillatolok az időben korabeli 10 éves kiadásra – értem már. Vizet csak szeretetből kap, ami illatban némi plusz édességet, ízben meg...nos ott is. Viszont cserébe egy kellemes, alkoholba áztatott koktélcseresznye, borral átitatott fa és pincéket idéző dohosság. A 46%-ot azért óvatosan kell vizezni.
Arran The Amarone Cask Finish (50%)
A kezem már automatikusan írta volna a 46%-ot, de várjunk...ez a whisky már 50. Na nem éves, hanem csak az alkoholfoka.
Az Amarone északolasz, eredetvédett száraz vörösbor (teljes neve Amarone della Valpolicella), amely főként Corvina fajtájú szőlőből készül. Ezen vörösbor hordóiba kerül bele az Arran párlata egy kis időre. Véleményem szerint a most is kapható Arran cask finish whiskyk közül az Amarone egy könnyen iható, behízelgő társasági malt lehetne.
Szín: jóval sötétebb, mint a sherry finish kiadás volt. Vörösréz, bronz. Illat: a kerti virágok mellett némi grillázs, majd lédús, túlérett gyümölcsök, az a fajta, amikor már magától levet ereszt, ahogy megfogják, de még nem rohadt. Őszibarack. Maracuja. Mediterrán hangulat - vagy ezt csak a prekoncepció mondatja velem? Vízzel ilyen gyümölcsös-krémes tejcsokis lesz, ha becsukom a szemem, még talán törökmogyoró. Íz: kakaós és fahéjas krém...gyümölcskrém, gyümölcsös tejszín. Sajnos van alkoholosság is, talán ennyi nem kéne. Aztán a következő kortynál megint elrabol az édesség, és megint kaparja a torkom az alkohol. Kell ide egy kis víz, most valóban kell. Itt már megjelenik némi menta, gömbrágó, tutti-frutti, csoda tudja, melyik. Aranyos, édes, selymes, leüthetnénk a labdát, de tovább ugrunk.
Arran The Côte-Rôtie Finish (50%)
Nekimegyünk azért a harmadiknak is, ami a Côte-Rôtie finish. A Côte-Rôtie AOC, azaz eredetvédett régió a Rhone-völgyének északi területe. A Rhone-t körülölelő meredek hegyoldalakon nő a szőlő és a meredekségnek köszönhetően több napfény éri. Főként vörösborterméséről ismert a vidék, de fehérszőlőből is készül itt bor. Nos, az Arran a régióból származó boroshordókba került.
Szín: világos borostyán. Illat: itt azért kijön már, hogy kevésbé édes, mint az első kettő. Műanyag, gumi, öreg pincék, parafadugó, vakolat. Benézel a ház befejezetlen helyiségébe, ami csak ki van meszelve, és amit csak mindenféle lomok tárolására használtok. Majd jön azért egy kis érett gyümölcs, a hangulat nem végig ilyen komor, kesernyés, mint az előbb. Meszelt fal. Na az van. Íz: itt aztán végképp különbözik, bár érdekes, hogy ebben a vörösboros finiselésben hogyan lehet ennyi édes íz, amikor illatban közel sem jártunk ilyen rétegekben. Mandulás, mogyorókrémes sütemények. Vajkaramella, gumi, chili és bors. Rebarbara, fűszernövények, talán zsálya? Sajnos itt érezni azt is, hogy fiatal a malt, csapong és a korty vége túl alkoholos. Lecsengésben felfedezek egy kis grapefruitot, jó érett, de ennyi.
Eddig tartottak a piros és lilás címkék, most mozduljunk tovább a mediterráneumba, újra egy kis francia kitérővel. Sauternes - Madeira - Marsala - Port.
Arran The Sauternes Finish (50%)
A Sauternes francia édes bor hordóiban készült utóérlelés 2010-ben jelent meg először és a sokadik inkarnációját éli. Jelenleg egy feltűnő, sárga csomagolás a sajátja, de az egyel korábbi designban a zöld színt kapta. Vissza a természethez? A szőlőhöz biztosan. A Sauternes a Tokaji mellett a másik olyan híres természetes édes bor, amely a Botrytis cinerea, azaz a nemesorhatás jelenségének köszönheti létét. Azonban nekem a Sauternes utóérlelések valahogy mindig olyan jellegtelenek voltak. Igaz, a túltolt Tokajis finisek sem tartoznak a legjobb whiskyk közé, de összességében a magyar vonal ízben közelebb áll hozzám, és ez nem az elfogultság.
Szín: óarany Illat: édes, de egyben dohos illattal nyit. Szinte érzem a töppedt szőlőszemek szétnyomásától felszabaduló friss must illatát. Akácvirág, bodza és citrom. Vízzel az illatban is megjelenik a méz, és jobban kidomborodik a citrusosság. Íz: harsányan belekezd az alkohol, de végig ott lapulnak az édes jegyek. Méz, fehérbor, lédús szőlő. Hirtelen ötlettől vezérelve már most, pár korty után adok neki vizet. Így sokkal citrusosabb és gabonásabb lesz. Érdekes.
A Sauternes finish továbbra sem lesz a kedvencem, ez sem győzött meg, így lapozhatunk a Madeira felé.
Arran The Madeira Cask Finish (50%)
A Madeira finishek általában jó emlékeket idéznek. A portugál sziget erősített boros hordóiban érlelődő whiskyk közül a Glenmorangie korábbi próbálkozása volt nekem az egyik legkellemesebb azok közül a hivatalos palackozások közül, amiket kóstoltam ilyen utóérleléssel.
Szín: világos arany Illat: nehezen adja magát és akkor is az alkoholosabb oldalával fordul felém a pohárból. Kell neki idő, míg jobban kinyílik. Méz, száraz fű és egy kis élesztő. Érett narancsok a háttérben. Szőlőlé, szilvalekvár. Vízzel a citrusok jönnek előtérbe és egy kis száraz, „vakolatos”, festékes illat. Íz: nem az édes jegyekkel indul, hanem a harsány alkohollal és tölgyfával, borssal. Citrusok tűnnek fel, mandarin, grapefruit. Erős fás ízek. Úgy döntök, kell a víz. Műanyag, papírlapok, ragasztó. Egészen kellemetlen utóízek jönnek így.
Arran The Marsala Cask Finish (50%)
A gyönyörű sziget felől egy másik szigetre vezet az utunk, újabb „M” betűs finish. Ezúttal az olasz erősített bor(ok) egyike, a szicíliai Marsala hordóiban kapott utóérlelést az Arran malt.
Szín: vöröses arany Illat: kellemes, gyümölcsös kezdés, őszibarack, felüti a fejét még karamell, karamellizált alma és friss alma. Egy bizonyos pont után nehezen adják magukat ezek az Arran kiadások, vagy inkább újra bezárkóznak. Vízzel még jobban megjön a friss alma, egyre szebb és egyre erősebb. Íz: meglepően borsos kezdés, utána friss narancs és mandarin, tejcsokoládé, kissé alkoholos, mint a többi kiadás; enyhe fásság, tanninok is jelen vannak. Vízzel az ízek gyengülnek el, száraz, gabonás érzet marad, az alma már nyomokban sincs; helyét citromhús vette át.
Felemás érzéseim vannak a Marsala finissel kapcsolatban. Nem alkotott kiemelkedőt a sorban.
Arran The Port Cask Finish (50%)
A portói boros finish is egy olyan kiadás, amelyik a mai napig jelen van a kínálatban (igaz az Arran oldalán nincs fent jelenleg). A hazai whisky szakkereskedésnél jó sokáig elérhető volt, magam is kortyoltam belőle. Még a régi üveges, kék színű címkésből és az új, fekete palackosból is (a legelső, ezek előtti kiadást nem kóstoltam). Oh, azok a régi szép idők! Régi szép idők és régi kedvencem, a port finish. Emlékszem, a Glenmorangie Quinta Ruban nagyon megszerettette velem ezt az utóérlelést (megint egy Glenmorangie példa! – mindenre van egy) és azóta, ha nem is keresem, de örömmel kóstolom az elém kerülő portóis csemegéket. Ez a kóstolás a kék címkés kiadások közül való.
Szín: világos borostyán Illat: lehet, hogy az elfogultság érezteti velem, de nagyon szép, a többi cask finish kiadás között kiemelkedő. Elsőre pirosbogyós gyümölcsös aromák, majd florális profil, ami szépen elterül. Nem túl komplex ez sem, de azért jó kortyolgatni. Nyomtatott papírlapok. Vízzel malátás-citrusos, kissé halovány lesz. Íz: na ez érdekes, kesernyés narancsíz jön elsőre, majd csokoládé, szilva, meggy; van egy gyógynövényes háttéríze is. Vízzel érett citrusok, áfonya, fűszerek (vagy inkább az alkoholosság) – az íze jobban bejön, mint az illata.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
