Amikor valaki füstös whiskyt először kóstol (azaz olyan whiskyt, amelynek az alapanyagául szolgáló árpamalátát részben vagy egészben tőzegfüst fölött szárították), valljuk be, valamilyen Islay-ról származó itallal találkozik. Vagy úgy, hogy megkóstoltatja vele valaki, vagy úgy, hogy ő maga fedezi fel. Ritkább esetben szoktak más régióból származó tőzeges whiskyvel találkozni elsőre. Szerintem. Pedig nemcsak a szigeten készül füstös whisky, hanem ma már szinte minden skót régióban. Régen egyébként is meghatározóbb volt a tőzeges karakter. A tőzeg Skócia-szerte használt tüzelőanyag volt, hiszen nagy mennyiségben rendelkezésre állt, és - egyszerűen nem volt más, főleg igaz volt ez az eldugott highlandi és a szigetvilágban lévő lepárlókra.

Lehet más a tőzeges ízvilág? Nekem ezekben a highlandi és speyside-i tőzegelt cuccokban van valami emberközelibb, ami az édesebb, földesebb füstöt jelenti, ez esetben is. Ez nem jelenti azt, hogy ne kedvelném Islay karakterét - sőt, nagy rajongója vagyok - de amikor füstről beszélgetünk, mindenképp kóstoltatnék highlandi whiskyt is ebből az ízvilágból. A Speyside-on amúgy sincs sok belőlük. Az egyik képviselője az Angus Dundee istállójából az Old Ballantruan, ami a Tomintoul Distilleryben készül. 2005 óta kapható a brand, 10 éves korjelölt kiadását 2012-ben jelentette meg először. A 10 éves kiadás 50% abv-vel és kissé csípősen érkezik.

Gyors töltés és csekkolás, hogy még mindig így látom-e a maltot, ahogy annak idején leírtam:

Nagyon kellemes tőzegelt malt, jól áll ennek a karakernek a füst és az 50% is. Nem véletlenül kóstoltam a korjelölt változatot, emlékszem, hogy a sima, korjelölés nélküli Old Ballantruan nem fogott meg annyira.

Az Old Ballantruan 10 éves kiadása a poszt megírásának pillanatában közel 20 ezer forintért érhető el.

A blogon közölt kóstolójegyzetek a saját érzékelésemet tükrözik és nem állnak kapcsolatban a hivatalos kóstolójegyzetekkel.