Nem mondom, hogy tűpontos a leírás, de valahogy eképpen tudnám bevezetni 

A skót whiskylepárlók ma már nem feltétlenül vannak családi kézben, mint ahogy az évtizedekig, vagy most már nem túlozva évszázadokig voltak. Nagy szeszipari konszernek alakultak ki, amelyek egynél, sőt tíznél-húsznál több lepárlót tulajdonolnak. A legnagyobb ilyen szeszipari óriás kétségkívül a Diageo. A cég története megérne pár külön posztot, a lényeg, hogy 1997-ben egyesült a Guinness és a Grand Metropolitan nevű angol cégóriás. A Guinness ekkora már megvette a Distillers Company Limitedet, ami pedig még a 19. században alakult hat whiskylepárló cég tömörülésével.

A Diageo istállójába 47 lepárló tartozik/tartozott, beleértve azokat is, amik már rég nem működnek, nem is léteznek fizikailag, de a nevet a Diageo birtokolja. Ebbe beletartoznak malt és grain lepárlók egyaránt. Tegyük hozzá, hogy jó sokat maga a Diageo zárt be örökre. Üzletpolitikájával sok esetben nem értenek egyet skót whiskyszakértői körökben, de az biztos, hogy megkerülhetetlen. A blogon sem fogjuk megkerülni, sőt, egyre több mindent kóstolunk majd az alábbi szériákból.

A Diageo a 80-as évek végén meglovagolva a single maltot, whiskykiadásokat indított, amit classic malts-nak hívott. Ebbe hat whisky tartozott bele, reprezentálván a skót whisky régiókat, erősítve ezzel a regionalitás koncepcióját - a fogyasztók meg tudták ízlelni a különböző skót whisky régiók profilját. Ezek voltak a Glenkinchie, Lagavulin, Oban, Cragganmore, Talisker, Dalwhinnie. A whiskyk ma is léteznek, például helyes kis hármas összecsomagolásokban is, ahol 2 decis változatban kerültek egy dobozba annak megfelelően, hogy milyen stíliust képviselnek. Ezeket szépen lassan végigvesszük majd a blogon is. Egyébként a Caol Ila, amit már kóstoltunk, pont egy ilyen classic malt. Kicsit kibővült a széria, na.

A 90-es évek elején még mindig rengeteg lepárló volt, amelyik csak a blendekhez termelt és single maltként maximum független palackozók kínálatában létezett, így a fogyasztóknak nem igazán lehetett elképzelése, milyen is az adott lepárló stílusa. A Diageo limitált single malt palackozásokat indított, ezek voltak a korai Flora & Fauna palackozások, amiket először a látogatóközpontokban lehetett megvásárolni. A Flora & Fauna nevet a néhai Michael Jackson (nem az énekes, hanem a skót whisky jól ismert szakértője) aggatta rá ezekre a palackozásokra, mivel a címkén a különböző vidékek élőlényei voltak (és vannak ma is). Később aztán maga a Diageo is ezen a néven kezdett rá hivatkozni. 

Bár a Diageo megszüntette a sorozatot, némely darabja ma is kapható. Összesen 26 Flora & Fauna kiadás létezik. Nem lehetetlen összegyűjteni az összeset, de igyekezzünk vele, mert ha a mostani tendencia folytatódik a skót whiskyben, lassan már csak az épp aktuális alapkiadásokat ihatjuk, mert mindent felvásárolnak a befektetők, a komoly gyűjtők és az aukcióhuszárok. A legritkább darabok már négyszámjegyű összegekért cserélnek gazdát, de néha az egész sorozatot egyben, egy aukciós tételként megtalálhatjuk.