Ha a skót whiskyről beszélünk, akkor egy folyamatos átalakulásról, fejlődésről is beszélünk, amellett, hogy a hagyományokat sem hagyjuk figyelmen kívül. A folyamatos átalakulás egyik hozadéka, hogy lepárlók zárnak be és újak létesülnek.
Az egyik ilyen új lepárló, amit a mai kóstolás során vizsgálok, a Dalmunach Distillery, amely az újkori, 21. századi lepárlók közé sorolható. A Dalmunach egy modern skót főzde, amely a Speyside régióban, Carron falu közelében, a Spey folyó partján található. A lepárlót a Pernod Ricard cégcsoport, pontosabban annak skót whisky ágazata, a Chivas Brothers építtette és üzemelteti. Az építkezés 2012-ben kezdődött, és a lepárló hivatalosan 2015 júniusában nyitotta meg kapuit, bár a termelés már 2014 végén elindult.
A Dalmunach nem egy teljesen új helyszínen jött létre; egy korábbi, történelmi jelentőségű lepárló, az Imperial Distillery helyén épült fel. Az Imperialt 1897-ben, Viktória királynő gyémántjubileumának évében alapították, de története során többször is bezárták és újraindították, végül 1998-ban végleg leállt a termelés. Az elhagyatott épületeket 2012-2013 folyamán bontották le, hogy helyet adjanak a modern Dalmunach komplexumnak.
Az új lepárló megépítésének fő oka a skót whisky, különösen a Pernod Ricard népszerű blendjeihez (mint a Chivas Regal és a Ballantine's) szükséges Speyside malt whisky iránti növekvő kereslet kielégítése volt. A Dalmunach egy jelentős, 25 millió fontos beruházás eredménye, melynek célja a csoport lepárlási kapacitásának növelése volt. Építészeti szempontból a lepárló lenyűgöző, modern dizájnnal rendelkezik, amelyet egy kévébe kötött árpacsomó formája ihletett és a legkorszerűbb, energiahatékony technológiákat alkalmazza.
Nyolc lepárlóüstjének köszönhetően kapacitása 10 millió liter körül alakul. Saját single malt kiadással nem rendelkeznek, de hála a független palackozók tevékenységének, már egész fiatal korától kezdve tudjuk kóstolni a Dalmunach párlatot.
Ilyen kiadásból fogunk most hármat megvizsgálni. Lássuk, hogyan alakul a Dalmunach párlata az évek során. Nyilvánvalóan a főzde képes arra, hogy többféle profilú párlatot állítson elő, kérdés az, hogy a Pernod mennyire használja ilyen téren és mennyire csak a stabil, egyprofilú volumentermelésre a blendekhez.
Dalmunach 2016 3yo Duncan Taylor The Octave (54,2%)
Nagyon megörültem, amikor a Duncan Taylor kihozta ezt a tételt, hiszen egyrészt végre kóstolni tudtam a lepárló whiskyjét, másrészt az én közbenjárásomra Magyarországra is hoztunk belőle, még amikor az italkereskedelemben dolgoztam.
A palackozó oktávhordós utóérlelésű sorozatában a 3 évig gyaníthatóan valamilyen hogsheadben érlelődő Dalmunach párlat még 9 hónapnyi finisht kapott a 45-50 literes oktávhordókban. 2016-os lepárlás, 2020-as palackozás. E mellett még számtalan Dalmunach hordót palackozott a Duncan Taylor ebben a sorozatban, ha valaki találkozott egy másikkal, írja meg kommentben.
Szín: világos arany Illat: a nyers tészta – gabona – vanília hármasán átsejlik valami herbális és földes karakter is. Virágföld, vakolat. Vízzel szép édes citrusosra szelídül le, mellette megtartva ezt a cementes-vakolatos illatot is.
Íz: pezseg a nyelven a tétel; az alkohol kissé szúrós, de mellette nyers vanília, friss citrom és lime, fehérbors, itt is a virágföld vagy kerti föld, friss fa. A víz elvette az édességet, de megmaradt a friss fa, bors, gabona.
Megvan benne ez a tipikus „új maltosság”, fiatal whisky feeling, de felismerhető benne a karakter, az egyedi jelek.
Dalmunach 2015 6yo Claxton’s Exploration Series (50%)
Lássunk egy egy évvel később palackozott (és idősebb) változatot. Vajon hogyan öregszik a Pernod igáslovának maltja? Ez a tétel ráadásul előbb került hordóba is: 2015.06.15. a lepárlási dátum.
Szín: vöröses tónusú világos arany Illat: ami már az első illatolásoknál megcsapta az orrom, az az átható kapor, savanyúságlében. Ez egészen sokáig tartotta magát még levegőzés során is. A fűrészpor – új fa – halovány vanília váltakozása mellett – után egy új illat sejlik fel, amire nem számítottam: tea. Itt megnéztem a hordót, mert már a szín miatt is egy kis refill sherryre gyanakodtam: red wine barrique. Nem rossz. Bejön még mellé egy kis pirított cukor is. Vízzel erjedő gabona, gumi.
Íz: zamatos, lédús korty; nedves, idős fahordó, csokis parány, kakaó, kakaós tészta, mellette malátás íz, mintha azt is a kakaóba mártották volna. Tea itt is. Fekete tea. Nincs több mondanivalóm. Vízzel megmarad, sőt felerősödik ez a teás vonal, mint amikor kicsit tovább hagyjuk ázni a kelleténél.
Új lepárló – fiatal bottler: remek kombinációnak bizonyult. A Claxton’s Spirits egy relatíve fiatal, családi vállalkozásban működő bottler, akik single cask whiskyket palackoznak és 2019 óta saját bonded warehouse-zal, azaz adóraktárral rendelkeznek. Dalswinton Bond nevű telephelyükön érlelődnek a whiskyk és itt történik a palackozás is. Ígéretes indie! Egyre több whiskykedvelő ismerősömnél látok Claxton’s palackozásokat és amiket eddig kóstoltam tőlük, azok általában bejöttek. Exploration Series sorozatukban is single cask, azaz egyhordós palackozások kapnak helyet, de elérhetőbb árcímkével és olykor nem feltüntetve a lepárló nevét.
Dalmunach 2016 8yo Best Dram (57,2%)
Az eddigi legidősebb Dalmunach, amit kóstolok – 2024-es palackozás, 8 év érlelés, hordóerősen palackozva. A hordóösszetétel igen érdekes: 1st fill sherry, wine firkin(!) és PX, ráadásul ez utóbbi is quarter cask. A firkin a legkisebb hordóméret, amiben érlelni szoktak, mindössze 40 liter körül van és az angolszász sörkészítés világából érkezik. Ez már egy intenzívebb hordós „kezelés”, az eddigi párlathangsúlyosabb tételeknél komolyabbra számítok és vélhetően a hordók is rajtahagyták a nyomukat a párlaton. Reméljük, nem nyírták ki…
Szín: világos borostyán Illat: elsőre a sherryhordó és a PX egyvelege bújik ki a pohárból, egyébként szépen. Friss, florális és édes. Virágméz, gyümölcs dzsem, mogyoró, sültalma, de alatta felbukkan a fiatal fa is, ami kézenfogja a malátát és a leheletnyi szulfurosságot. Mogyorós ostya. Kis levegőzés után zseniálisan szirupos, lekváros, gyümölcsös. Vízzel: megmaradnak a fő illatok, de szelídülnek és talán jobban láthatóvá válik az a kis, vékony szulfurosság, leégett gyufa, amit felfedezni véltem.
Íz: tisztán és elsőre nyilván egy ragadós ízbomba – zöldfűszeres (tárkony, rozmaring) méz, sherryvel áztatott fahordó kesernyéje, és ismét a tea – most rooibos. Vízzel fás, leégett gyufa – sajnos itt kicsit romlik a kép.
Húha…hát először féltem ezektől a kishordóktól, nem mindig szoktak örömet okozni, de ez esetben még épphogy élvezhető volt a dolog. A hordóerősséget sem éreztem meg, nem volt durva és tolakodó. Vízzel ízben jött egy-két nem tetszetős note, de alapjában véve még a kishordók ellenére is jobban egyben volt, mint a fiatalabb tételek ebben a sorban.
A kóstolások során egy virágos-gyümölcsös-vegetális, kissé herbális karakter rajzolódott ki nekem, majd meglátjuk, hogy az idő és az érlelések engem igazolnak-e. A következő Dalmunach-küldetés az lesz, hogy kóstolok egy refill bourbon verziót, már csak találni kell ilyet.
Képek forrása: Pernod Ricard, scotchwhisky.com
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
