Kétrészes cikksorozatom a Linkwoodról egy olyan kóstolásra való felkészülés, ami nem sűrűn adatik meg egy átlagos, kelet-európai whiskykedvelőnek, aki jó messze is él az élet vizének bölcsőjétől és korlátozottak is a lehetőségei. Jelzem a kitételt: nem sűrűn. Mert azért hozzám is eljut jó pár olyan whisky, amiről az átlagember soha életében nem is fog hallani (kivéve, ha elmondom neki, vagy elolvas egy whiskyblogot) és ezekről nem írni, nem beszélni az olyan, mintha megmásznék egy nyolcezres csúcsot és nem mondanám el senkinek. Csak a serpák tudnák meg én.
Egy ilyen whisky jutott el ismét hozzám és nehéz a pátoszt, fennköltséget nélkülözően írni vagy beszélni róla. Ez nekem amúgy is nehezen megy, mert ha én valamit igazán szeretek csinálni, akkor azt csakis mindenemet odaadva, alámerülve, belefeledkezve szoktam tenni, úgy, hogy átjárjon, megigézzen – de a végén elengedjen, hiszen elhivatott igen, de őrült nem akarok lenni. Bár a szoftverfejlesztés vagy a közgazdaságtan érdekelne így! Ma már milliomos lennék, egy újépítésű családi házban éldegélnék a kertvárosban, a teraszon ülve nézném, ahogy a gyerekeim játszanak a kertben és nem érdekelne semmi.
De vissza a valósághoz.
Whiskys klubtársaimnak és remek aukciós tevékenységüknek hála, egy olyan palackon sikerült megosztozni, amihez ráadásul még igen jó áron is sikerült hozzájutni: egy 1939-es lepárlású Linkwood, amelyet 37 év után palackoztak 1976-ban. Ez már így önmagában sem semmi, de azért van egy-két érdekesség is mögötte. Egy biztos:
Ez lesz az eddigi legkorábban lepárolt whisky, amit valaha kóstolok.
Érlelési időben nem, azt a rekordot egy másik whisky tartja, de lepárlás tekintetében az ötvenes éveknél korábbra még nem merészkedtem. Itthon ülve nem is nagyon van esély rá, ahhoz el kell látogatni nemzetközi whiskybárokba vagy olyan whisky showkra, ahol találkozni lehet régi vintage palackokkal. Persze zsebbenyúlós lesz a történet, de ezen a szinten már minden az.
Ahhoz azonban, hogy egyáltalán valami értelmezhetőt ki tudjak hozni ebből a kóstolásból, úgy döntöttem, hogy néhány koros és vintage Linkwooddal melegítek be, kezdve a fiatalabbakkal és úgy haladva az idősebbek felé, ahol már mindegyik túl lesz a húsz éves érlelésen. Ehhez egyébként jó apropót szolgáltatott klubunk, a Budapest Whisky Társaság egyik tematikus kóstolója, ahol koros Linkwoodok kerültek terítékre. Bingo, ez kell nekem, fel is csaptam az egyik mintásdobozt, ahol a klubos soraimat tárolom, hozzácsaptam még néhány egyéb fellelhető Linkwood mintát a talonból és irány a csúcs
Mindez persze nem fog segíteni rajtam, a következő posztból ki is derül majd, hogy miért nem.
A Linkwoodról azt érdemes tudni, hogy 1932 óta a Diageo (és annak elődje) istállójához tartozik (figyeld az évszámot, lesz jelentősége). Alapvetően, mivel egy nagyon jó whiskyalapanyagról van szó mint malátawhisky, ezért régóta kedvelt a blenderek körében és persze a vájtfülű whiskyrajongók- és kóstolók körében is sikeres tud lenni. A története egészen 1824-ig nyúlik vissza, akárcsak a Glenlivetnek. Most pedig mégis a Glenlivettel találkozunk többet, és nem Linkwood van a szupermarketek polcain. Talán jobb is ez így nekünk, hiszen a független palackozók kínálatában egészen varázslatos Linkwoodokat tudunk kóstolni. Egyetlen rendszeresen elérhető hivatalos kiadása a Diageo Flora & Fauna sorozatában található 12 éves változat, szerény alkoholfokkal. A lepárló kapacitása 5,6 millió liter évente. Ami a technológiát illeti, tisztára szűrt wort és hosszú fermentáció jellemzi, ami gyümölcsös és friss aromákban mutatkozik meg a párlatban.A mai rávezető sorban fiatal, 2010 után lepárolt tételek, majd a 2010-es évek párlata, a 90-es évek párlatai és végül a 80-as évek végének whiskyjei kapnak helyet bourbon- és sherryhordós érlelésből egyaránt.
Linkwood 2013 10yo Cadenhead’s Original Collection (46%)
Már az új palackos Cadenhead’s, 2024-es palackozás, Oloroso sherryhordó.
Szín: sötét borostyán Illat: elsőre sokkal édesebb, mint egy sherrybomba szokott lenni. Édes áfonya- és eperlekvár, marcipán. Mandula és fahéj. Kissé műanyagos is, sokadik illatolásra. Íz: az édességből itt is megmarad, igaz nem annyira, mint illatban. De azért van itt kávés csokoládé, kék áfonya, mogyoró és mandula is. Még csokoládé, ezúttal már tejcsokis jegyeket is felfedezek. Laza herbális vonal az ízek alatt, emlékeztetőül.
Bevezetőnek jó, egy kellemes és meglepően édes sherryhordós érlelés - abszolút ajánlott fogyasztásra!
Linkwood 2013 10yo Signatory Vintage 100 Proof Edition (57,1%)
Lássuk csak, 2nd fill Oloroso sherryhordók házasítása. Hát a színéből ítélve nem ezt mondtam volna. Mélybarna, sötét borostyánszínt látok, ami akár lehetne első töltés is.
Illat: a korábban kóstolt Cadenhead’s kiadáshoz képest egyáltalán nem édes. Sokkal inkább a mogyorós, diós jegye jönnek elsőre a pohárból. Lehelletnyi szulfurosságot is érzek. Ezek után nyílik csak ki a gyümölcsösebb jegyek felé: füge, kandírozott sárgabarack, citrusok érett narancs formájában. Lisztezett kelttészta nyersen. Majd ismét füge és sárgabarack. Vízzel kidobja a malátás-florális oldalát. Íz: első kortyra sokkal több édességet mutat, mint illatban. Aszalt szilva, füge, mazsola, de a háttérben ott tornyosul a hordó fája is és a sherry által hozott kissé gumis, műanyagos íz. Bors. Az alkohol még kevésbé zavar, inkább csak jelzi hogy itt van. Vízzel édesgyökér, szappan, fűszerek. Még több vízzel lágy, tölgyes és kissé szulfuros.
Összességében a Cadenhead’s kiadás jobb élményt adott, de itt a fanyarabb illatvilág volt érdekes, illetve, hogy a friss gyümölcsök felől kicsit elkanyarodtunk.
Linkwood 2006 13yo Signatory Cask Strength Series (58,4%)
Bourbonhordós érlelés, majd Sherry finish. Érdekesség: cask No.2. 713 palack.
Szín: mélysötét boroytán, mahagóniszerű Illat: ismét hordóerős cucc, szóval ennek megfelelően intenzív, pillecukor és gyümölcszselé elsőre. Áfonyalekvár és érett alma. Eperlekvár, vagy eperdzsem. Intenzív sherry behatáshoz képest meglepően édes, nem ehhez vagyunk hozzászokva. Némi mogyorós-mandulás jegy is feltűnik többszöri illatolás után. Vízzel érkeznek meg igazán a sherrys jegyek (nyomdafestékes magazin oldalak), de mellette még mindig ott van némi friss alma. Íz: ízben azért már fanyarabb, nyilván dolgozik a hordóerősség. Intenzíven jön a hordós íz is, de mögötte mogyorókrém, meg mintha valamilyen tömény áfonyalevet innék, fűszerekkel (fekete- és fehérbors, szerecsendió). Vízzel selymes mogyorókrém és tejcsoki vonul fel.
Igazi édességbomba, persze nyilván lehet egy aktív PX hordó is az a sherry finish – tekintettel arra, hogy csak 3 hónap volt az utóérlelés! Szereti a vizet, új oldalát mutatja meg mind illatban, mind ízben.
Linkwood 1997 21yo Cadenhead’s Authentic Collection (55%)
Húsz fölötti évek, bourbon hogshead érlelés! A fiatal sherrybombák után egy igazán letisztult, koros darab.
Szín: arany Illat: elsőre egy száraz szénás, szalmás, füves, mézes, gabonás profil néz ki, egyébként friss illattal. Citrusok, kartonpapír, nyers tészta, mondhatni tipikus bourbonhordós jegyek. Nem nyílik meg könnyen, legalábbis nem hoz olyan intenzitást illatban, mint a fiatal sherrys társai. Érett kerti gyümölcsök. Parfümös-florális villanások. Vízzel visszarendeződik a citrusosság, szárazabb, frissebb lesz, illetve felvillan némi frissen mosott ruha. Íz: ha nem jött illatban, majd jön ízben az intenzitás. Olajos, krémes textúra, méz, érett, már túlérett, elcukrosodott mandarin, gabonás keksz, gyömbér. Ízbomba. Vízzel is édes marad, itt édes tészta, gabona. A lecsengés egy kicsit dugós lett, ezt mondjuk sajnálom.
Tanulság: megmaradt az édessége a párlatnak, de ez bourbonhordó esetében elvárható. Szép párlat volt, nem volt húha élmény, viszont bármikor meginnám újra.
Linkwood 25yo (b.2018) Gordon & MacPhail (43%)
A Linkwood egyik hagyományos független palackozója, a Gordon &MacPhail szép kiadása a 25 éves, ami gyakran elérhető a Distillery Labels sorozatban. A Gordon & MacPhail évszázados kapcsolatának köszönhetően tud new make spiritet szerezni egyes lepárlóktól és azt a saját raktáraiban, a saját hordóiban érlelni, majd megjelentetni, ráadásul a lepárlók saját arculatának megfelelő címkével – innen a név. A 25 éves Linkwood palackozás szinte minden évben megjelenik ebben a szériában.
Ez a mai tétel 1993-as lepárlás, 2018-as palackozás.
Szín: sötét borostyán Illat: Krémes és gyümölcsös hatást kelt és észrevehetően kijön a sherrys karakter is. Aszalt meggy és cseresznye, régi vásznak, a háttérben mogyoró. Édes meggylekváros sütemény. Citromhéj. Csokoládé. Vékony menta és édesgyökér rétegek, amelyek csak nagyon halványan jelentkeznek, sokadjára jönnek csak elő. Íz: az első kortyban fahéjas aszalt szilva érkezik, kissé szilvásgombócra emlékeztet. Majd öreg tölgyhordó, mazsola, áfonya. Van benne valami furcsa mellékíz, ami nem tetszik. Lágy fűszeresség – érezhető az érlelés, a kor a whiskyn. Mogyorókrém. Szegfűszeg.
Kissé akkurátusan szabott nekem ez a whisky, viszont a palackozó képességei elvitathatatlanok. Persze próbálom mindig úgy megítélni az italokat, hogy elvonatkoztatok a palackozótól, igyekszem a whiskyt nézni. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy neves palackozó is adjon ki olyan maltot, ami nem tetszik annyira, vagy nem jó annyira – ez utóbbit kijelenteni persze még merészség lenne részemről. Az biztos, hogy itt visszaugrottunk 10 évet az időben, 1993 körül más volt a lepárlók működése, kevesebb gépesítés, más szabályok, más hordók és ezt általában tetten szoktuk érni a kóstoláskor.
Linkwood 1989 20yo Malts of Scotland (53,5%)
Lepárlás ideje 1989 áprilisa, palackozás 2010 január. Full bourbon hogshead érlelés. 15 éve nem találkozott jelentősebb mennyiségű oxigénnel ez a whisky, így kap rendesen levegőztetést.
Szín: világos arany Illat: ami elsőre jön, az a száraz gabona, némi citrus és egy jó adag szulfurosság. A levegőzés következtében feltárulnak az illatok: régi papírlapok, szalma, citrom, murva. Mandarin. Legalább 20 perc, fél óra kell, mire megérkezik a méz, a vanília és egy kis omlós tészta. Vízzel a száraz gabonás jegyek jönnek jobban, de eleve jót tesz neki a víz. Íz: itt már feltűnik egy édes vonal is, ami illatban annyira nem jött. Plusz herbális profil. Gyógynövények, csalán, omlós tészta, gabonás-malátás száraz ízek. Mandulás krém. Szépen jönnek a bourbonhordós érlelés jegyei. A korty vége fűszeres, csípős, de nem tolakodó. Vízzel kiemeli a gyógynövényes és a száraz, gabonás jegyeket.
A bourbon érlelésű Linkwoodok sokkal szárazabb oldalát mutatják meg a párlatnak, mint a sherrys darabok. Ez kifejezetten nehezen nyílt, de ennyi idő után nem csoda.
Linkwood 1988 18yo Cadenhead’s Original Collection (46%)
Sherryhordós érlelés, ennyi az összes infónk róla. Na meg az, hogy 2007-es palackozás, 660 palackos limitáció.
Szín: sötét arany Illat: eleinte marcipán, mandula, valamilyen oldószer és műanyag tűnik fel, mindez édes köntösbe csomagolva. Aceton. Hordóhibára gyanakszom, vagy rossz minőségű sherryre. Minél többet illatolom, annál kellemetlenebb. Köze sincs a korábbi kóstolásokhoz. Vízzel is valamilyen rossz minőségű marcipán jön elő. Íz: régi, állott szövetek egy ódon szekrényben, mindez egy olyan kastélyban, ahova nem sokan járnak és minden poros, ódon és áporodott levegőjű. Érett nektarik és őszibarack (ez talán az egyetlen pozitívum benne). Öreg, rossz minőségű fa. Lecsengésben szintén a barack.
Jobb ezen a malton hamar túlesni. Az egséz sorból ez volt a kakukktojás és talán életem összes Linkwood kóstolásából is.
Linkwood 1987 28yo Cadenhead’s Small Batch (58,4%)
A Cadenhead’s Small Batch sorozata szokott kiemelkedő tételeket tartogatni. Úgy gondolom, most sincs másképp ezzel a Linkwooddal, noha a 28 év érlelés már önmagában tiszteletet parancsol.
Szín: arany Illat: egész illatkavalkád szűrődik ki a pohárból már az első illatolástól kezdve, kevés levegőzés után is. Kamilla, kukoricadara, műanyag, erős illatú méz, sárgabarack, ezek mind jönnek gyors egymásutánban. A levegőzés kiegyensúlyozza a whiskyt. Fekete tea. Komplex és letisztult. Jönnek még vaníliás jegyek, vízzel pedig gabonásak. Íz: harsányan robban be a hordóerősség; édes vonallal nyit, fehér- és tejcsokoládé, de átmegy fűszeresbe. Alatta méz, lágy gabona, citrusok. Itt is fekete tea. Krémes textúra. Vízzel szárazabb, gabonás jegyek, méz – ahhoz képest, hogy ez sherry butt érlelés, mit sem érezni belőle.
Azokat a whiskyket szeretem, amikről keveset kell írni, mert az azt jelenti, hogy egyensúlyban vannak, nem mutatnak szélsőségeket, de mégis komplex aromákkal rendelkeznek. Ez egy ilyen whisky.
Kiváló ráfordulás ez egy igazán koros vintage malt kóstolására, de mint írtam, nem feltétlenül segít majd az értelmezésében ez a mai sor. Hamarosan kiderül, miért!
(Fotók: Szabó Dániel; OpenAI Sora; Whiskybase)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
