Vannak dolgok, amiktől az ember tart. Mindenkinek vannak ilyenek. Ha nem is a felszínen, hanem nagyon mélyen, de vannak félelmeink. Még akkor is, ha valaki ezeket nem vallja be, vagy sosem jön elő belőle. Lehet egy dolog, amit nem merünk megtenni, meglépni. Vagy valami a múltunkból. Vagy csak simán önmagunk.
Na, nekem ilyen a Clynelishről írni.
A Clynelishről, ami nemcsak a hazai whiskys körökben lett egyfajta kultwhisky, hanem a nemzetközi, elit whiskykedvelők körében is egy tisztelt, kedvelt és sokszor körbejárt malt. Egy whisky, ami helyet követel és kap a Springbankek, Ardbegek és bezárt lepárlók között a polcon. Egy whisky, aminek a legnagyobb ma ismert és elismert kóstolóblogger (Serge Valentin) is az egyik jó ismerője.
A Clynelish, ami mostani formájában 1968 óta viseli ezt a nevet – hiszen előtte az a lepárló viselte, amelyik megint csak egy olyan vallásosan tisztelt bezárt (és azóta újranyitott) főzde és márka, amit megismerni ma már szinte vállalhatatlan anyagi teherrel jár egy egyszerű halandó számára (Brora).
A Clynelish, amiről tökmindegy, mit írsz, úgysem lesz jó, mert nem értheted. De szerencsére én nem azt akarom, hogy jó legyen – abban az értelemben nem, hogy az én írásaimból nem fognak emberek tanulni. Másrészt oly sokan, oly sokféleképpen és oly sokszor megírták, hogy én, egy egyszerű magyar whiskykedvelő semmi újat nem tudok hozzátenni a Clynelish irodalmához. Na de akkor mégis miért? Hát azért, mert ettől függetlenül az én maltbankomba is bekerülnek ezek a whiskyk, természetesen tiszteletben tartva a korábban mások által leírtakat, és mindazt, amit én eddig akár hazai, akár külföldi tapasztalt kollegáktól tanultam erről a whiskyről. Akkor vágjunk is bele!
Van egy dolog, amit mindig mindenki keres a Clynelishben, ez pedig az úgynevezett viaszosság. Ezt az illatjegyet én sosem tudtam igazán jól értelmezni – mert milyen illata lehet a viasznak? Ki szagolgatott már gyertyát? Szagolni szagoltam, de nem tudom, hogy az-e az az illat, amit keresni kell, mert még senki nem tudta igazán megmutatni. Talán – vagyis remélem – hogy az ebben a (kóstolási adagban) posztban végigjárt példák során valamit ki tudok ebből érezni és egy kicsit megérteni, hogy mi is ez.
Nézzük meg viszont, hogy technológiai szempontból mi ez a viaszosság! A régebbi stílusú single maltok egyik fontos jellemzője az a megfoghatatlan tulajdonság, amit „waxiness”-nek nevezünk. Megjelenhet ízként vagy ízcsoportként, amely magában foglalhatja a mineralitást, a fűszerességet és a medicinális fenolokat, de egy szájban érzékelt textúra is lehet.
A régebbi típusú, klasszikus malátázóhelyiségben helyben malátázott árpából, hosszabb erjesztéssel és közvetlen fűtésű lepárlóüstökben létrehozott párlatok gyakran mutatják ezt a ritka, viaszos profilt - ez a stílus sok kortárs whisky esetében nem jellemző. De ha mégis meg kell egyet nevezni, akkor mindenki a Clynelisht mondja. Douglas Murray, a Diageo folyamatfejlesztési vezetője így magyarázza a Cynelish viaszosságának eredetét a Whisky Opus című könyvben:
„A legtöbb lepárlóban az első lepárlásból származó alszesz és az utána következőből származó elő- és utópárlatok egyazon tárolóedénybe kerülnek, de a Clynelishnél külön helyre kerül az alszesz és külön helyre az elő- és utópárlatok. Az első lepárlás után az alszesz az alszesz-tárolóba kerül és onnan direktben a második fázisba, a párlatüstbe. A párlatüstből származó elő- és utópárlatok egy tárolóba kerülnek és onnan adagolják vissza az első lepárlási fázisból a párlatüstbe kerülő alszeszhez. Ez a hosszú idő, amit a párlatok külön töltenek, mielőtt elegyítik őket, ez vezet egyfajta viaszossághoz.
Az elő- és utópárlat tárolóban jelen vannak azok a természetes olajok is, amik ezekből a párlatfázisokból kicsapódnak, ezek is hozzájárulnak ennek a whiskynek a profiljához.
Felül: a Clynelish hivatalos alapkiadása, a 14 éves (Forrás: Amazon)
A Clynelish 2017-es felújítása során több elemet kicseréltek és a lepárló sok rajongója küzd kétségekkel, hogy vajon ezek a felújítások miként befolyásolják majd a whisky jól ismert karakterét. Ezt viszont majd csak pár év múlva tudjuk meg, amikor az akkori Clynelish párlatok olyan korba érnek, amikor már hivatalos palackozások részeként, vagy majd egy-egy függetlennél felbukkanhatnak. Cseréltek lepárlóüstöket, és washbackeket is, de talán az egyik legfontosabb változás az az, hogy a lepárló teljes mértékben computervezérelt lett, a korábbi kézi működést leváltva.
Felül: a Clynelish Distillery lepárlóüstjei (Forrás: Malts.com)
Lássuk a kóstolt whiskyket egymás után! Korántsem széleskörű a merítés, hiszen idevehettem volna még a hivatalos alapkiadást, a 14 évest, vagy korábbi limitált szériás megjelenéseket, esetleg egy-egy distillery exclusive palackot, ezek a whiskyk viszont azonnal rendelkezésemre álltak, hogy megszülethessen ez a blogposzt. Online kóstolóklubunkban, a Dramtagozatban is kóstoltunk már több Clynelisht, ha jól rémlik.
Clynelish Reserve (Diageo Game of Thrones sorozat) (51,2%)
Korjelölés nélküli, ismeretlen hordózású Clynelish – alapkiadás helyett belépőszintnek a kóstoló elejére. A Diageo Game of Thrones sorozatában jelent meg. Vajon mit fog mutatni?
Szín: sötét arany (ami valószínűleg karamell) Illat: elsőre műanyagos él, gabonás mellékillattal, majd levegőzés után erőteljes florális jegyek, parfüm (de nem édes, hanem fűszeres). Minerális, murvás illatok. Majd mogyorós csokoládé, nugát és kellően édesbe is fordul, gyümölcsösség érkezik. Erre nem számítottam! Vízzel visszatér a műanyagos, murvás textúra. Íz: egymás mellett jön az édes vonal – mogyorós csokoládé, enyhe karamella – olajos textúra, de mégis könnyed. Herbális jegyeket is felfedezek (tea). Vízzel is megmarad ez a mogyorós csokis aromavilág, de mellette megjelenik az illatban megismert műanyagosság, méhviaszosság.
Erős közepesre értékelem ezt a whiskyt, igaziból nem mutatott semmi érdekeset, ami után felkiáltottam volna, hogy „Na, ez a Clynelish?”
SMWS 26.169 „Candykitty” 8yo (61,1%)
Komoly alkoholfokkal érkezik a SMWS palackozása, amely fantázianeve alapján édes jegyekre asszociálhatunk. Fiatal, kortárs Clynelish.
Szín: arany Illat: kitöltéskor és egy ideig még utána is műanyagos illat, ami levegőzés után átfordul egy édes illatba. Vanília, édes sós keksz, „kirázva” ezek alól előtűnik friss, éretlen citrus, majd szilvabefőtt, száraz péksütemények, zsemlemorzsa, fenyőgyanta. Vízzel jön elő a citrusosság és a herbális momentum (menta, tárkony). Íz: már az elején érzem, hogy pezseg a nyelven, friss és üde a párlat – fenyő és műanyagosság néz ki a kegyetlen alkoholfok mögül, majd megjön némi viaszosság. Citrusok. A textúra sűrű. Lecsengésben érkezik herbális íz. Vízzel egyből megjelenik egy viaszossággal kísért gabonás vonal, mögötte friss citrusok, viasz, műanyag, passiógyümölcs és lágy gabonás felhang.
Na de az üres pohár, kis idő elteltével hoz egy olyan fajta dirty, ha akarjuk nevezhetjük viaszosnak feelinget, hogy hajjaj. Talán hívhatjuk „kortárs” fiatal Clynelishnek, ha csak az adatokat nézzük, akkor is. Nem baj, teszem hozzá, bár nyilván nem volt égbekiáltó élmény, de kis vízzel kiváló ízeket adott.
SMWS 26.187 Lost in the sand dunes 10yo (59,1%)
Újabb hordóerős, bourbonhordós érleléssel folytatódik a sor, egy későbbi SMWS palackozással, mint a második volt. Két évvel idősebb, de ugyanúgy bourbonhordó.
Szín: arany Illat: sokkal édesebb illat, mint abban a másik SMWS palackozásban. Édes tészta, vanília, alatta (vagy felette?) karistol ez a műanyagos viaszosság, rágógumi, citrusok és néhol még friss kerti gyümölcs is. Vízzel az édesebb aromák jönnek elő: friss vaníliakrém, citromhéj. Íz: tömény minerális citrusosság jön elsőre, murva, virágpor (de nem édes, nektáros, hanem kesernyés). Majd megjön a szintén tömény vaníliás, kissé műanyagos karakter; egyébként nem sokdimenziós whiskyről van szó szerintem. Vízzel édes tészta és citromhéj, citromhab és megjelenik egy olyan gyógynövényes vonal, ami eddig nem jött elő az ízben.
Talán nem volt annyira kiemelkedő, mint az SMWS 26.169, de egészen élvezhető whisky.
Clynelish 2000 20yo „Unleash the Cline” BYOB (53,1%)
A körjelölés nélküli és fiatal jelöltek után belépünk a 15+ világba, mindjárt az első egy 20 éves malt. Ezt a palakozást nehéz elfogultság nélkül kóstolni, mert whiskys köreimben sokan szerették. Bourbon hogshead és rendkívül kevés palackszám – 53 – ami azt jelenti, hogyha fel is bontottak belőle párat, akkor 40, vagy akár 30 alatti a meglévő palackok száma. A Bring Your Own Bottle Club belga whiskyclub és független palackozó ’Mobsters on Mopeds’ sorozatában jelent meg. A címkén persze nincs rajta, hogy melyik lepárlóban készült, de a szójáték magáért beszél. 'Unleash the Cline' - haha, milyen szellemes. És a címkén egy macska látható, amiről a kevésbé éles szemű Clynelish rajongók is tudják, hogy a lepárló "címerállata", így ha független palackozású highlandi whiskyn hangsúlyos egy macska, akkor előfordulhat, hogy Clynelish.
Szín: arany Illat: azt gondolom, hogy talán ez emlékeztet a legjobban a viaszra. Mogyorókrémes, nugátos ostya, majd szulfuros, gyógyszeres illatvilág. Datolyapaszta, friss darált füge. Körte. Komplex, összetett illat, ami folyamatosan tár fel új rétegeket. Vízzel szelídül a gyógyszeresség, inkább szulfurosabb. Íz: jó, hogy nem 60 közeli az alkoholfok, sokkal jobban érvényesülnek az ízek. Elsőre nem édes, de malátás, kesernyés, papíros, gyógyszeres. Herbális. Vízzel műanyagos, ragasztós karakter jön elő, de azért ott rejtőzik a herbális oldala is.
Komplex élményt adott a whisky, egészen részletes és mély aromákkal.
Clynelish 1997 21yo Douglas Laing XOP (54,7%)
A belga 20 éves palackozás után egy évvel emeljük a kort és évszámban is visszább megyünk három évet a 90-es években. A Douglas Laing XOP szériájában a legjobb minőségű maltokat palackozzák. Ez esetben egy refill hogshead érlelés 21 év után, ami akár jól is elsülhet.
Szín: arany Illat: bár elsőre megjelenik egyfajta viaszosságra emlékeztető kesernyés illat, ez átfordul édes keksz, citromos vanília, kétszersült, tészta, virágok. Citrom, mészkő-mineralitás, ez kellő levegőzés és melegítés után jön elő. Pirítós. Vízzel a minerális és gabonás része marad meg. Íz: elsőre gyümölcsös, ami az előző kóstolások tükrében meglepő. Édes, érett citrusok. Sós citrusok, mineralitás, amihez virágok, herbális jegyek és malátásság, gabonásság is társul. Vízzel: műanyagos, minerális aromák érkeznek, teljesen kiveszik belőle az édesség, a citrusosság viszont megmarad.
Szép, komplex illatvilág, csak ne lenne annyira drága…simán iszogatnám.
Clynelish 1997 18yo Adelphi – Whiskyfun 20th anniversary (Cask No. 12378) (55,5%)
A leghíresebb kóstolóblog, a milliomos üzletember, Serge Valentine által kezelt Whiskyfun 20. évfordulójára kiadott Adelphi palackozás. A címke vicces utalás arra, hogy Serge Valentine többször panaszkodott az Adelphi címkéinek kicsi betűméretére és ezáltal olvashatatlanságára.
Szín: arany Illat: az előzőekhez képest visszafogottabb illatok, de mindenképpen frissen facsart citrom és lime és ez a citrusosság jellemzi az egészet. A háttérben felfedezhető egy kis viaszosság, műanyag és citromos sütemény. Nincsen csapongás, egyensúlyban van a whisky. Vízzel mészkő, citrusok, műanyag, gabonásság. Íz: kirobbanó mézes citrusosság, fahéj, pezseg a nyelven rendesen. Mentol, ostya, fehérbors, gyömbér, a hordóerősség itt már határozottabban jön elő. Vízzel műanyag, és ha tudnám, hogy nem Clynelishről beszélünk, akkor azt mondanám, hogy füstösség, de nyilván nem ez a helyzet. Inkább mondanám műanyagosságnak, minerális karakternek.
Azt gondolom, hogy ez az utolsó whisky rendkívül egyben van, bár nem mutatott akkora komplexitást, mint az 1997-es évjáratú Douglas Laing XOP palackozás, vagy a BYOB-C kiadása, de szorosan a nyomukban jár.
Ezután a hosszabb kóstolás után talán az is lehetne a jelszó számomra, hogy ne féljek a Clynelishtől. Persze ez a sor a teljesség igénye nélkül született
(Borítókép: Szabó Dániel)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
