174. Ballindalloch - fiatal lepárló a Speyside-ról

ballindalloch.jpg

Skóciában gazdag sokszínűséget mutatnak a lepárlók. Nemcsak a tulajdonviszonyokban, hanem az elhelyezkedésben, méretben, külsőben, működésben is. Vannak nagy, már-már ipari jellegű monstrumok, kis farmlepárlók, közepes méretű termelőegységek. Vannak kétszáz évesnél öregebb és pár évnél is fiatalabb desztillálók. Mindez szétszórva, hegyek és völgyek között, városokban, falvakban, minden elképzelhető helyen. Viszont csak egyetlen olyan főzde van, amelyik egy kastély birtokának a területén van. Ez pedig mai kóstolásunk és bemutatónk alanya, a Ballindalloch.

Emlékszem amikor 2013-14 körül elkezdtem belemélyedni a whiskybe, rengeteg új lepárló nyitott vagy volt tervben a nyitása. Izgatottan vártam, hogy majd egyszer ezektől fogunk whiskyt kóstolni. Akkor még nagyon soknak tűnt a három év is, nemhogy a nyolc-tíz. De az idő sajnos gyorsan telik (nézz csak rá a gyerekeidre, családtagjaidra) és sorra értek be a különböző új főzdék új whiskyjei. De voltak, amelyek nem hoztak ki semmit, hanem csendben várták a megfelelő alkalmat, amikor úgy dönthetnek, hogy az, amit kóstolnak, az kiadásra érdemes. Persze nem ismerjük az egyéb üzleti megfontolásokat a lepárlók életéből, mi csak a whiskyvel találkozunk – vagy nem találkozunk.

A Ballindalloch Distilleryben 2014-ben kezdődött meg a lepárlás, noha a főzdét egy évvel később nyitották meg hivatalosan, méghozzá nem más, mint a jelenlegi királyi pár, (akkor még hercegi). A Ballindalloch Castle, aminek a birtokán található a lepárló, a 16. században épült és a Macpherson-Grant család tulajdonában volt és van azóta is, immár a 23. generáció a birtokosa. Nem csodálatos dolog ez? Hát hol van már ilyen, hogy egyazon család 5-600 évig birtokol egy kastélyt, vagy bármit? Hiába, az Avon folyó mentén, messze fent a skót Highlanden más világ van – noha a birtokot is tépázták a háborúk, a kastély belsejét is gyújtották már fel, csak a szokásos. Ahogyan az egy valamirevaló kastély életében bekövetkezik. De mindig újjáépítették, renoválták, hozzáépítettek vagy lebontottak belőle. Aztán eljöttek a 2010-es évek, amikor megépült a főzde is egy régi farmépületben, vagy ki tudja, milyen épületben, a lényeg, hogy egy teljesen romos állapotban lévő, a birtokhoz nem méltó torzóból egy igazi, régi vágású külsejű főzde lett. A lepárló és a kastély egyébként egy nagyobb entitás, a birtok része, ahol sok más dologgal is foglalkoznak. Például gazdálkodással. Ennek köszönhetően a Ballindalloch Distillery saját árpát használ, így single farm distillerynek is mondhatjuk, és olyanból tényleg nincsen sok.

ballindalloch_stills.jpg

Korábbi elhatározásukhoz tartották magukat, miszerint 8 évnél korábban nem adnak ki whiskyt. Ezeknél a kisebb farmlepárlóknál sajnos az árazás magasabb szokott lenni (volt, aki meg tudta oldani, hogy egy első kiadás is nevetséges áron és nagyobb mennyiségben kerüljön a piacra). Ezért mondom, hogy nem ismerjük az üzleti hátteret. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy a Ballindalloch kapacitása mindössze 100 000 liter évente, amit nem használnak ki teljesen. Ez már más megvilágításba helyezi a dolgokat, ami a volument illeti.

Aztán megérkeztek az első palackok, javarészt 7-8-9 éves whiskyk, köztük single cask kiadás is. Amit ehhez a poszthoz kóstolok, az egy egészen friss, 2024-es palackozás a Benelux államok számára. A kor ezek szerint 9 év – tippelhetnénk – de nincs feltüntetve a címkén, így előlegezzünk meg neki egy 8-9 év közötti kort. A hordóválogatás first fill bourbon és first fill sherry, bár a színén ez egyáltalán nem látszik, ami furcsa, illetve a sherryhordók kis arányára enged következtetni. A limitáció mindössze 1200 palack ennél a tételnél.

Érdekesség, hogy a főzde worm tub (csőkígyós hűtő) használ a párlat visszakondenzálására, ami a régi iskola berendezése. Ennek a hatása a párlatra általában az, hogy robosztusabb lesz, ahogyan azt más főzdéknél megfigyelhetjük, de az sem mindegy, hogy milyen maga az alappárlat. Másik érdekesség, hogy 1923-1965 között a család érdekeltségébe tartozott a közeli Cragganmore Distillery is (a White Horse Distillers-szel közös üzemeltetésben), ami ma már a Diageo istállójának része.

ballindalloch_worm_tub.jpg

Újabb fiatal főzdét pipálhatunk ki tehát a képzeletbeli listáról, Skócia új lepárlóinak egyikét.

ballindalloch2015forbenelux.jpg

Ballindalloch Vintage 2015 (for Benelux) (48,5%)

Az alappárlatát robosztusnak, de gyümölcsösnek mondják. Az üstök 10000 literesek, szárított élesztő, min. 60 óra fermentáció.

Szín: világos arany Illat: itt sem nagyon mutat semmi sherryhordóra utaló jegyet. Könnyed, gyümölcsös, friss citrusos párlat benyomását kelti elsőre. Narancs fehér belseje, kis szegfűszeg, szerencsendió tűnik fel. Őszibarack és citromkrém. Zöldalma és friss gabona. Száraz magtárszag érkezik még. Vízzel kidobja azt a mézes-florális-ostyás gerincet, amit ízben éreztem. Íz:  kóstolva sokkal karakteresebb, gyümölcsösebb és florálisabb párlat, mint amit az illat ígért. Tömény zöldalmaszörp, akácméz, friss gabona. Kis mineralitás sósság formájában. Bors, gyömbér. Mézzel nyakonöntött alma és körte játszik még az ízben, de ez csak a háttérben. Vízzel itt pont gyengülést mutat az ízek komplexitásában, malátás felhang, kissé nyers és alkoholos lesz a visszahigítás ellenére is.

Sajnos az a baj, hogy „kell még” íze van. Legalábbis nekem nagyon bejött ez a párlat. Az árazás miatt haragszom rájuk egyedül.

Fotók: Szabó Dániel, Whiskybase, Ballindalloch Distillery

A bejegyzés trackback címe:

https://drams.blog.hu/api/trackback/id/tr4618777272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A blogról

Jegyzetek, gondolatok a whiskyről közérthetően. Kóstolás, történet, ismertetők.

18 éven felülieknek!

A DRAMS Blog elkötelezett híve a felelősségteljes alkoholfogyasztásnak.

Címkék

10éves (23) 12éves (23) 14éves (5) 15éves (6) alkohol (162) Ardbeg (5) Arran (8) Blair Athol (5) Bunnahabhain (9) Campbeltown (13) Caol Ila (7) Diageo (13) finiselés (12) független (20) füstös (12) gasztro (152) gourmet (26) Highland (44) ínyenc (7) Islay (31) ital (162) Kilchoman (8) Kilkerran (5) kóstoló (150) kult (8) Lowland (11) NAS (16) peated (5) portói (6) sherry (33) single malt (114) Skócia (145) skócia (9) skót whisky (18) Speyside (37) Springbank (6) Tomintoul (5) tőzeg (36) whiskey (6) whisky (161) whiskyklub (6) Címkefelhő
süti beállítások módosítása