Vannak lepárlók, amelyek olyannyira a háttérben vannak, hogy az egyszeri whiskyfogyasztó talán soha életében nem találkozik a nevével, amíg el nem olvas egy ilyen postot, mint ez is. Kivéve persze az amerikaiak, de erről később.
Mit tudunk a Glendullanról egyáltalán? Dufftown utolsóként épült lepárlója – ami a történetírások szerint viszonylag későn (sic!), 1897-ben nyitotta meg kapuit. 1925-ben került a mai Diageo valaha volt elődjéhez, a DCL-hez. 1972-ben egy másik főzde is épült ugyanazon a telken és a két egység párhuzamosan futott egészen 1985-ig, amikor is az eredeti bezárt és csak az új maradt meg, ami tovább termelt a blendekhez és a mai Diageo a Singleton ernyőbrand alatt palackozza az amerikai piacra (a másik két főzde a Dufftown és a Glen Ord a triumvirátusban). "Új" épülete akár egy szocialista egyetemi campus. Időnként megjelenik a Special Releases sorozatban is, vagy más, a Diageo által gründolt szériában, mint például a Trónok Harca sor volt. Tulajdonképpen írhatnék ennyit a Glendullanról, mert azon kívül, hogy a Rare Malts sorozatban is megjelent és mai inkarnációi is vannak, sok mindent nem tudok róla, hacsak nem azt, hogy egy blendekhez termelő igásló. Nézzük, mit írnak róla a szakírók! Alfred Barnard még nem látogathatta meg, amikor híres könyve elkészült, azonban a James Eadie által kiadott könyvben már szerepel. Itt azt írják róla, hogy 1898-ban épült. Festői környezetben, egy völgyben fekszik, mellette a gyors sodrású Fiddich folyik, amivel egyébként az áramellátást is megoldják, ugyanis 1921 körül telepítettek a lepárlóba elektromos világítást, amelyet motorok és dinamók biztosítanak. A főzdében helyi malátázás folyt és kettő hatalmas, alulról fűtött lepárlóüsttel dolgoztak. Említésre méltó, hogy a lepárló – és nem csak ez, hanem több másik is – már akkor milyen hangsúlyt fordított az újrahasznosításra és a gazdaságosságra. A whisky „Glendullan-Glenlivet” néven került forgalomba, ahogy akkoriban sok más, Livet környéki főzde is használta a Glenlivet utótagot.
Az új Glendullan (Fotó: Szabó Dániel)
Sajnálom, hogy egy amerikai piacos OB, vagy a 2023-as Diageo Special Releases kiadás nem került bele ebbe a sorba, de ne legyünk telhetetlenek, végigkóstoltam négy kiadást és hála ennek, a Glendullanból nemcsak a dull maradt meg (pun intended).
A leírások szerint a Glendullannál hosszú fermentáció és lassú lepárlás történik, ami könnyedebb, füves, gyümölcsös párlatot eredményez.
The Singleton of Glendullan Select
(Diageo Game of Thrones sorozat) (40%)
Egy korjelölés nélküli, kortárs sorozatban megjelent OB Glendullan az első. Az ilyen megjelenéseknél megszokott módon sem a hordóról, sem az érlelési időről nincs információnk. Itt a whisky, nesze, igyál.
Szín: sötét arany Illat: halovány, de behízelgően lágy, édes illattal nyit amibe egy kis gumi is vegyül. Aszalt szilva, füge, gumiszőnyeg, enyhe tölgyesség, szőlő. Keveset ad, de ígéretes lenne, ha egy kis erő lenne mögötte, ami egyértelműen hiányzik. Íz: erőteljesen malátás, gabonás ízvilág, amibe alig vegyül egy kis édesség. Lágy, tovatűnő citrusok, nyomokban fehér csokoládé, faforgács, kávé, majd fűszerek. Nem mondanám kellemesnek, a lecsengése is hamar eltűnik. Pár csepp víz is csak ezt a gabonás vonalat erősíti.
Nem vagyok meggyőzve, de igazán a meggyőzést sem ettől a palacktól vártam. Ez egy sorozat volt, amit sokan összegyűjtöttek, valószínűleg anélkül, hogy a palackokat kinyitották volna. Amivel nem vesztettünk sokat a Glendullan esetében.
Innentől már csak független palackozású Glendullan maltok lesznek, lássuk, hogy az IB megmenti-e a lepárlót. Mindenesetre az illatok alapján elindulunk egy bíztatóbb és konzisztensebb irányba.
Glendullan 2010 8yo Provenance (46%)
A Douglas Laing elérhető árú Provenance sorozatában általában fiatal, refill hordókból származó whiskyket palackoz le, amelyek ilyen formában képesek lennének egy tiszta képet adni egy fiatal maltról.
Szín: világos arany Illat: itt már egy fiatal, de kijelölt irányt érezhetünk. Ceruzahegyezék, faforgács, de mellette halványan megbújó édes illatok. Pepperoni, száraz gabonásság, majd száraz fű jön később. Olyan illata van, amire azt mondanám, hogy 8 év után is elküldtem volna még aludni – de ugye a sorozatnak nem ez a lényege. Kis vízzel viszont érdekesebb lesz, gabonás-műanyagos. Íz: amikor korábban kóstoltam, nem emlékeztem erre a nyitányra: kellemes mentolos-gabonás-citrusos ízekkel köszön be. Nádcukor és alkoholosság, talán túlzottan is. Túlzottan is fiatal. Vízzel viszont sokkal határozottabban jelenik meg egy gabonásabb él, ami mellé ízben is társul a műanyagosság-óldószeresség, ahogy illatban is.
Sokat gondolkodtam, hogy minek nevezzem ezt a palackozást és arra jutottam, hogy kísérleti malt, azaz egy olyan palack, amit pont ilyen összehasonlító sorba tudtam betenni, de ritkán veszem le a polcról, hogy csak úgy töltsek belőle.
Glendullan 1993 G&M Connoisseurs Choice (43%)
Utazzunk vissza 17 évet az időben, ami a lepárlás dátumát illeti. A palackozás időpontja valószínű nem korábbi, mint 2008, ami azt jelenti, hogy minimum 15 éves az ital.
Szín: világos arany, fehérbor Illat: nagyon enyhe és lágy ennél a kiadásnál is, de amit észreveszek benne, az szegfűszeg, faforgács és gabona. De van itt még tészta, liszt és papírlapok. Tulajdonképpen semmi extra. Vízzel is csak műanyag, papírlapok és gabonás karakter. Íz: oldschool alert? Nem mondanám, hacsak annyiban, hogy a címkén látható 43%-nál erősebbnek hat a korty. Fehérszőlő, grapefruit, megmunkált fa, chili. Vízzel szép malátás-gabonás arcot kap, egy kicsit még itt is az alkoholosság dominál, de mellé legalább megjelenik egy gabonás karakter.
Lágy, de szerethető karakterű whisky, talán ez a kiadás kellemesebben iható, mint a másodikként kóstolt fiatal palackozás. A kor jól állt neki, egy kis színt még kellene belevinni és minden jó lenne. De persze nem a szín határozza meg az ivásunkat, így ez mellékes.
Glendullan-Glenlivet 1996 12yo Cadenhead’s (58,2%)
Az egyetlen hordóerős whisky a sorban. Nem járunk messze a harmadik whiskytől, ezt 1996-ban párolták le és a fellelhető adatok szerint 2008-as palackozás, bourbon hogshead érlelés – végre egy tiszta, nyers élmény. Érdekesség, hogy a történelmi nevet, a Glenlivet utótagosat használja a palackozó ezen a whiskyn is.
Szín: világos fehérbor Illat: minden korábbihoz képest erőteljesebb illat, nyilván a hordóerősség sokat dob egy ilyen lapos malton is. Egész fahéj, egy kis szegfűszeg, de ami egyértelműen kivehető, az a mák és a mákostészta. De itt van a friss gabona, a friss almaszeletek, régi szövet. Vízzel megjön egy kis vanília is. Íz: az igaz, hogy kirobbanó a hordóerősség, de mellette azért ízek is vannak: édeskömény, fehérbors, grapefruit, citrusok, fa, zöldfűszerek. Koncentrált, tömény. Vízzel kellemesen iható élménnyé szelídül, maláta, friss fa, bizsergető alkoholosság, száraz, gabonás karakter.
Nem lepődök meg azon, hogy egy Cadenhead’s mentette meg az estéjét annak a lepárlónak, ami egyébként a blendekhez termel. Ehhez a kóstolóhoz egy Diageo Rare Malts palackozás lenne még érdekes és mint írtam az elején, egy mostani a Special Releases sorozatból.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
