Aki belekóstol a skót single maltok világába és a füstös tételektől sem zárkózik el, biztos, hogy előbb-utóbb (de inkább előbb) találkozik a Caol Ila 12 éves kiadásával, amely nagyon sok helyen kapható. Azt gondolom, hogy a maga 43%-val és könnyen befogadható karakterével egy remek belépő szintű whisky. Stabil, többségében korjelölt alapsora (Moch, 12, 18, 25, Distillers Edition) további élvezkedésekre is lehetőséget biztosít. Ha ezen is túlmegyünk, független palackozók kínálatában szinte számolatlanul találunk innen whiskyt. Bár a Caol Ila szerepéből adódóan az egyik legkonzisztensebb malátawhisky, valamint jól áll neki a bourbonhordó és a sherryhordó is, független palackozásai között egészen érdekes dolgok is fellelhetőek. Kötelező tétel!
Na de miért is ilyen konzinsztens malt ez? Milyen szerepe van a Caol Ila-nak a jelenkori whiskyvilágban?
A Caol Ila fontos (füstös) alkotóeleme a világ legnagyobb mennyiségben eladott blended whiskyjének, a Johnnie Walkernek. Az anyacég Diageo úgy hívja, hogy a Johnnie Walker Islay-i otthona, ami a blend 200 éves évfordulója alkalmából életre hívott Four Corners of Scotland részeként az Islay régiót hivatott megjeleníteni (a másik három a Clynelish – Highland, Cardhu – Speyside, Glenkinchie – Lowland).
A lepárló volumene is lehetővé teszi, és a párlata nem ma lett ilyen – lehet, hogy ma nem minden kiadás érne fel a régiekhez, de a konzisztens minőség érvényes a régire és az újra is.
A történetéről
A Caol Ila-t 1846-ban építette egy Hector Henderson nevű fickó, akinek volt már egy desztillálója Glasgowban. Ezek után a tulajdonlás több kézen át vándorolt, egészen 1927-ig, amikor a főzde a mai Diageo elődje, a DCL-hez (Distillers Company Limited) került, ahol 1972-ig megszakítás nélkül üzemelt.
A DCL regnálása alatt aztán a 60-as, 70-es évek átépítési programjában a Caol Ila is új külsőt és belsőt kapott: a régi épületek egy részét lerombolták és a helyére modern, ipari jellegű komplexum került. A korai jegyzetekben is említett két széntüzelésű lepárlóüstöt hat gőzfűtésűre cserélték le. Eleve Islay nagy kapacitású lepárlója volt, ami a bővítéssel a legnagyobbá tette. Egy 2012-es újabb expanzió keretében már 6,4 millió literre emelkedett az éves leheséges kibocsátás. A whiskyre ugyanúgy szükség van a blendekhez, mint a régi időkben. Érdekesség, hogy már Alfred Barnard 1886-ben, 40 évvel a nyitás után is azt említi, hogy az éves kapacitás 147 000 gallon (~669 000 liter), de a párlatra akkora a kereslet, hogy allokálni kell a vásárlók között (!).
A főzde nem véletlenül épült fel oda, ahol van: kifejezetten a tenger felőli kiszolgálása volt a cél, de egyben egy kiváló, mészkövön is átfolyó vízforráshoz is közel van. A lepárló tenger felőli kiszolgálása valóban sokáig működött, a 70-es években azonban a kompok megjelenésével megszűnt a jelentősége. Alfred Barnard leírása szerint a Caol Ila vizét a közeli dombok között meghúzódó Loch Torrabusból (vö. Loch nam ban) nyeri, ez a mai napig így van. A The Distilleries of Great Britain & Ireland leírása 1923-ból említi, hogy mindez már akkor nyomásszabályzott csővezetéken keresztül történt.
A fermentáció 60 óra, párlata friss, citrusos, körtés, füves, tengeri jegyekkel megspékelve, de a hosszabb fermentációs idő, a magasabb lepárlóüstök elősegítik az erőteljesebb fenolos vegyületek csökkenését, ezáltal a Caol Ila bár füstös, mégis szelídebb párlat, mint más Islay társai. És mint említettem, rendkívül konzisztens minőségű, jellegű.
Ennek a legékesebb bizonyítéka az alapsori 12 éves kiadás, amivel ez a kóstolójegyzet kezdődik. Ezt a whiskyt régebben a szupermarketekben is meg lehetett vásárolni - nem tudom, hogy most így van-e, de ha láttok belőle, nyugodt szívvel le lehet venni a polcról.
Caol Ila 12 éves (43%)
Elérhető árú, ízletes, könnyen befogadható. Vizet egyáltalán nem adok hozzá. Szín: világos arany Illat: műanyag, kréta, mész, éretlen citrom és lime, friss tengervíz, széna, de némi vaníliás keksz is érződik. Íz: inkább citrusos, mint vaníliás, a füstösség gyengéden simul végig a nyelvünkön, de mellette ott van ez a savas, meszes, krétaporos jelleg, sós és száraz jegyekkel kiegészülve.
Caol Ila 18 éves (43%)
Szín: sötét arany Illat: Ami elsőre meglepett, hogy mennyire megszelídült benne a füst. Vagyis nem lepett meg, mert korábbi kóstolási tapasztalataim során ezzel a jelenséggel már találkoztam. Édes illatok jönnek még, de összességében lapos. Állott tengervíz. Íz: a műanyagos íz erőteljes, mellé főtt zöldségek, zeller, póréhagyma, sós tengervíz. Van azért egy csípős, fűszeres, füstös utóíze. Vízzel jött meg valami édes malátásság, de így sem az igazi. Sajnos így egy minta után csalódás, egy egész üveggel javaslok barátkozni belőle. Ami megmentette, hogy gyönyörű illatot hagyott a pohárban, ahol a még megmaradt füstösség is kidomborodik.
Caol Ila 25 éves (43%)
Szín: világos borostyán. Illat: Ennek a whiskynek meg a frissessége lepett meg, az, hogy mennyire közelebb áll a 12 éves társához. Már elsőre is jön ez a műanyagos karakter, azonban ez már érettebb citrusokkal folytatódik. A füstösség szinte teljesen eltűnt. Enyvezett könyvlapok. Maláta. Friss fahordó. Több levegőzés után: ánizs! Íz: szinte hihetetlen, hogy kóstoláskor mintha nem is lenne különbség a whiskyk között, annyira felismerhető az íz. Itt azért ezt az ánizsos, fás jelleget húzza magával ízben is, nemcsak illatban. Jön még egy édes malátás vonal, némi száraz növényes ízjeggyel, édesköménnyel.
Egészen fantasztikus whisky.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
