Nem szoktam különösebben megünnepelni ezeket a whiskys „jeles napokat”, valakik(k) által kijelölt „ünnepeket”. Bármikor szívesen kóstolok whiskyt, vagy fogyasztom koktélban, magában, barátokkal vagy egyedül. Most mégis kivételt teszek egy rövid írás erejéig, ugyanis olyan whiskyhez jutottam egy volt kollegám által, amihez csak nagyon ritkán tudok. Mik történtek 1972-ben? Szemezgetek az infókból, hogy elhelyezzem az évet…új főtitkár, Kurt Waldheim lép hivatalba az ENSZ élén. Elindul a Pioneer-10 űrszonda, amely ma már 19 milliárd kilométerre van tőlünk. Tovább folytatódik a vietnami háború. Megindul a Watergate-botrány az USA-ban. Az a bizonyos müncheni Olimpia. Aláírják a SALT-1 fegyverzetkorlátozási szerződést. Nekem személyes kapcsolódásom is van abból az évből, amit nem írok le, de jól mutatja, hogy mennyi mindennel lehet kapcsolni a whiskyt, milyen dolgokon tudunk elgondolkodni egy dram italról.
A whisky nem más, mint egy hivatalos palackozású Glendronach, amelyet 1972. március 2-án pároltak le és 39 év érlelés után 2011 júliusában került palackba a lepárló évenkénti single cask sorozatában. Kis híján 40 év…kimondani is súlya van akkor, amikor én is ennyi idős vagyok. Években számolva a teljes eddigi életem alatt érlelődött, csak 10 év eltolással. Az 1826-ban alapított lepárló a William Teacher & Sons tulajdonában volt ezekben az években, és az akkori Teacher’s blend egyik alkotója. És akkor itt kanyarodjunk vissza egy korábbi Dramtagozathoz, ahol kóstoltunk ilyen Teacher’s verziót. Csak hogy megint kapcsoljunk, kössünk.
A kihozatal 466 db 0,7 literes palack, ami azt jelenti, hogyha 500 literrel indultunk – lévén sherry buttról beszélünk – akkor barátságos 1% környékén tudták tartani az angel’s share-t. Ez abban az esetben állja meg a helyét, ha hordóerősen került palackba. Márpedig egy OB single cask Glendronach miért ne úgy kerülne?
Szín: sötétbarna, sötét mahagóni
Illat: az első illatolás nyilvánvalóan tömény, kellemetlen szagú valami volt, mintha Tutankhamun sírját nyitottam volna fel. Az első hullámban régi fa, régi fűszerek…tényleg mintha folyékony fa lett volna. 40 perc levegőzés után jutottunk el oda, hogy kiegyensúlyozott lett a dram. Régi vásznak, öreg, átázott fa, de nem a kellemetlen fajtából, hanem behízelgően, mintha ódon bútorokat szagolgatnék. Még 10 perc és megérkezik az illatban is a mentol és a vanília is. Összességében édeskés-fűszeres jegyek dominálnak.
Íz: lehet, hogy meg fognak kövezni a hardcore GD rajongók, de kanalas gyógyszer, útifű, tanninos vörösbor, lekváros mogyoró és mandula, majd mintha felélénkülnének a fűszerek: kardamom, curry, ánizs...lecsengését minimum 2 percig érezni. Ezt a jellemzőjét ritkán figyelem a whiskyknek, vagy nem hagy maradandót bennem, de ennél most valóban más volt a helyzet.
A 39 évnyi érlelés alatt nyilván minden folyamat lejátszódott, aminek le kellett. A kémiai stabilitás nyugvópontra érkezett, az oxidáció talán még bele tudott szólni a dolgokba. A párlat számtalanszor megjárta a dongákat, és a „nyertes”, a bent maradó végig érintkezhetett a hordó testével, mint egy gazdag, hosszúra nyúlt házasság alatt. A végére nyugodt egymás mellett fekvés maradt, a sokat látott és hallott páros beteljesítette a sorsát. Sokáig foglalkoztam a whiskyvel a kóstoláskor, a pohár pedig 1-2 napig őrizte az illatát. Várhatunk tökéletes pillanatokat, de felesleges. Meg kell élni és kész.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
