Az elmúlt napok kóstolásai után evezzünk vissza Campbeltownba és kezdjük meg egy eddig nem tárgyalt ottani főzde whiskyjeit.
A skót whiskybe belemélyedve az első között tudjuk meg azt az információt, hogy milyen whiskyrégiók vannak Skóciában. Olyasmi ez, mint a borvidékek, csak épp kevesebb. Lepárló viszont megannyi. A napjainkban legkisebb régiót, Campbeltownt valaha a világ whiskyfővárosának hívták, ekként tekintett a neki otthont adó félsziget körüli vizekre. Fénykorában 30-nál is több lepárló üzemelt a városban. Mára ez a szám háromra csökkent, amelyből viszont kettő igen régóta üzemel, egy pedig valaha más néven futó elődjének örökségét viszi tovább.
A Glen Scotia Distillery is egyike a túlélőknek. 1832-es alapításakor és utána még 98 évig Scotia néven működött, 1930-ban került hozzá a Glen előtag. Az első évszázadában mindössze három tulajdonosa volt a lepárlónak. 1930 óta több kézben, köztük nagyobb italipari cégek kezében is volt már a főzde. 1984-1989 és 1994-1999 között zárva tartott. Ma a Loch Lomond Group része a highlandi Loch Lomond Distilleryvel együtt.
A Glen Scotia klasszikus kis campbeltowni főzde, hangulatos, oldschool berendezéssel (leszámítva az új, rozsdamentes acél erjesztőket), kis személyzettel, ajándékbolttal, helyi melósokkal és lepárlómesterrel. A látogatók számára az egyik klasszikus, dunnage warehouse-ban alakítottak ki kóstolósarkot.
Az ún. dunnage warehouse olyan típusú érlelőraktár, ahol a hordók egy, maximum két szintben rakaszolva, egymás mellett, fektetve helyezkednek el.
A 2012-ben létrehozott akkori alapsor csomagolása igencsak vitatott volt, mondjuk úgy, hogy szerintem sem illett a skót whiskyről bennünk kialakított képbe. Ahogy azonban eltelt pár év, a skót whisky mostani felívelő szakaszában a különböző brandek az arculatuk megújítására is fordítottak energiát, ki többet, ki kevesebbet. Ma is vannak vitatott, megosztó csomagolások, de maradjunk annyiban, hogy a Glen Scotia esetében abszolút jót tett a ráncfelvarrás. Ha valaki a régi palackokkal találkozik, ne lepődjön meg tehát. A mai design és a lepárló marketingje egyértelműen a viktoriánus korra és Campbeltown fénykorára, annak örökségére helyezi a hangsúlyt. Whiskyjeiknél is a fő hangsúly a "Campbeltown karakter".
A Double Cask a poszt megírásakor létező alapsor belépő szintű, bevezető tagja, bár érdekes, hogy itt ez nem egy fiatal korjelölésű alapdarab, hanem egy finiselés. A Double Cask a hagyományos, bourbonhordós érlelés után legfeljebb egy évre Pedro Ximenez sherryhordókba kerül, mielőtt palackozzák.
Glen Scotia Double Cask / 46% abv.
Ország: Skócia
Régió: Campbeltown
Lepárló: Glen Scotia Distillery
Szín: borostyán (karamell színezék sajnos van benne!)
Illat: édes, jól rétegződik a bourbonhordós érlelésre a sherry. Krémes, créme brulée, gumicukor, karamellizált cukor, pörkölt szalonna, majd a sherry veszi át a helyét; por, sült alma, meggybefőtt.
Íz: harsány, de krémes, édeskés profil. Kissé sós, kekszes íz, méz, gránátalma lé. Vízzel keserű csoki, tonik, szárított gyümölcs - talán egres, amit érzek.
Lecsengés: száraz, tölgyes.
A Glen Scotia Double Cask elérhető, a poszt megírásának pillanatában 14-15 ezer forint körüli áron kapható itthon. Amikor ezt a posztot írom, elővettem az üveget ismét és egy hatalmas szombati ünnepi ebéd előtt kiváló aperitifnek tartom, de utána is eliszogatnám. Az alkohol zavaró kissé, harsány, de az íz kellemes.
A blogon közölt kóstolójegyzetek a saját érzékelésemet tükrözik és nem állnak kapcsolatban a hivatalos kóstolójegyzetekkel.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
