Glencadam 10 year old

glencadam_10.jpgNoha a lepárló közel 200 éves, csak a 21. században tudott felemelkedni, mint ismert single malt és most sem sorolnám a legismertebbek közé. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a tulajdonos Angus Dundee Distillers másik lepárlója, a Tomintoul neve mennyivel ismerősebben cseng.

A Highland keleti partján, Aberdeen és Dundee között valaha nyolc lepárló is üzemelt. Mára már csak kettő maradt, a Glencadam és a Fettercairn, utóbbi is kevésbé ismert az átlag whiskyfogyasztó előtt, de majd lesz róla szó. A Glencadam lepárló egy pár üstje 1,3 millió liter alkohol előállítására képes. A fermentációs idő 52 óra. A párlat rézzel való érintkezésének maximalizálását a lepárlóüstök hattyúnyakának felfelé irányításával érik el, ez adja a párlat egyedi, virágos, körtés karakterét. Szagoltam Glencadam new make párlatot, elképesztő, hogy mennyire jól kijönnek már abban azok a jegyek, amelyek a 10 éves kiadásban is felismerhetőek.

A Glencadam 10 éves kiadásának fantasztikusan selymes, fahéjas, fűszeres karaktere van, azonnal megszerettem, amikor először kóstoltam. Nem kevésbé jók az idősebb változatok és azt mondom, ár-érték arányban is jó helyen vannak. A 17 éves port fnish mondjuk talán kicsit túl van árazva. A 15 éves egy ideig nem is szerepelt a kínálatban, hiszen a lepárló 2000-2003 között zárva tartott, így a kiesett lepárlás miatt nyilván a készletekkel is játszani kellett. Most újra elérhető.

Lássuk, mit adott a Glencadam 10 évese!

Glencadam 10 year old, 46% abv

Ország: Skócia
Régió: Highland
Lepárló: Glencadam Distillery
Tulajdonos: Angus Dundee Distillers

 

Szín: világos szalmasárga

Illat: A közepesen olajos textúrájú whisky törökméz, mézes puszedli, édes bor illatát rejti. Vajas keksz, friss zöldalma köszön még vissza, friss, ízletes illatok, szinte harapná az ember. Mézes-virágos.

Íz: Mintha meghúznánk a cukoszirupos üveget, de erősen alkoholos is mellette. Tonik, frissen facsart narancs bele, aztán érkeznek a vaníliás jegyek a háttérben és a száraz, friss fehérbor citrusossága, üdesége, citromos keksz sóval.

Lecsengés: Marad ez a fanyarság, ami az ízében előjött, némi nyers, durva vaníliával támogatva és az alkohol.

Talán a bántó alkohol kicsit ront az élményen, de ha az ízeket nézzük és megpróbálunk elvonatkoztatni a szúrósságtól, akkor egy finom single maltot kapunk.

A Glencadam 10 éves alapkiadása a poszt megírásának pillanatában 13 ezer forint közötti áron elérhető.

A blogon közölt kóstolójegyzetek a saját érzékelésemet tükrözik és nem állnak kapcsolatban a hivatalos kóstolójegyzetekkel.

glencadam.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://drams.blog.hu/api/trackback/id/tr8015285034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A blogról

Jegyzetek, gondolatok a whiskyről közérthetően. Kóstolás, történet, ismertetők.

18 éven felülieknek!

A DRAMS Blog elkötelezett híve a felelősségteljes alkoholfogyasztásnak.

Címkék

10éves (22) 12éves (22) 15éves (6) alkohol (149) Ardbeg (5) Arran (7) Blair Athol (5) Bunnahabhain (8) Campbeltown (13) Caol Ila (6) Diageo (12) finiselés (12) független (19) füstös (10) gasztro (146) gourmet (19) Highland (42) ínyenc (5) Islay (28) ital (150) Kilchoman (8) Kilkerran (5) kóstoló (140) kult (8) Lowland (10) NAS (15) portói (6) sherry (32) single malt (103) skócia (9) Skócia (134) skót whisky (14) Speyside (33) Springbank (6) Tomintoul (5) tőzeg (35) whiskey (5) whisky (146) Címkefelhő
süti beállítások módosítása