Dalwhinnie 15 year old

dalwhinnie_15.jpgSkócia legmagasabban fekvő és leghidegebb lepárlója a Dalwhinnie, ami a Diageo eredeti 'Classic Malts' szelekciójában a highlandi karaktert hivatott megtestesíteni. Elég sok Diageo-s maltot fogunk érinteni a blogon, hiszen egyrészt nagyon sok van, másrészt nem egy közülük amolyan alapvetés a single malt whiskyk között.

Ennek a lepárlónak a története is a 19. század végén indul, mint oly sok másiknak és viszonylag korán - 1926-ban -  kerül a Diageo elődjének tekintett DCL istállójába. Érdekessége például, hogy a klasszikus, úgynevezett worm tub hűtési módszert használják, ami tulajdonképpen annyit jelent, hogy a lepárlóüstök egy csőspirálban folytatódnak, amit víz vesz körül és mindezt hatalmas kádakban helyeznek el - jelen esetben fa kádakban. Ezt a megoldást majdnem 10 évig nélkülözte a lepárló, ami állítólag meg is látszott a karakterén és még a visszatelepítést követően sem volt ugyanolyan, mint előtte. Ezt leginkább úgy tudjuk meg, ha abban a 9 évben lepárolt Dalwhinnie-t kóstolunk össze a mostanival. Nem atomfizika ez, hanem kémia :)

wormtub.jpg

Dalwhinnie 15 year old, 43% abv

Ország: Skócia
Régió: Highland (földrajzilag Speyside)
Lepárló: Dalwhinnie Distillery

Szín: arany

Illat: édes, vaníliás és virágméz, méhviasz, ami a gyümölcsöket illeti, édes, túlérett narancs, ami eszembe jut. Némi nehezen kivehető kénesség és malátás illatjegyek is megjelennek.

Íz: Ízében is adja az édességet: akácméz, túlérett narancs, édes levendulaszörp

Lecsengés: továbbra is édeskés, kissé szárazzá váló, könnyű lecsengés, majd némi földesség és malátásság

 A Dalwhinnie 15 éves alapkiadása a poszt megírásának pillanatában 13-15 ezer forint közötti áron elérhető a hazai webshopokban. Szerintem kiváló belépő szintű whisky az édesebb highlandi karakter megismerésére.

A blogon közölt kóstolójegyzetek a saját érzékelésemet tükrözik és nem állnak kapcsolatban a hivatalos kóstolójegyzetekkel.

dalwhinnie_15_stills.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://drams.blog.hu/api/trackback/id/tr1414515798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Péter87 2018.12.27. 16:32:40

A Dalwhinnie tudtommal nem a Speyside régió, hanem javában a Highlands közepe! Ugye az eredeti 6-os válogatásban is ez képviseli Highlands-t, mint írtad is (Speyside-ot meg a Cragganmore) ;)

The Whisky Curator · http://thewhiskycurator.blog.hu 2018.12.27. 17:39:52

@Péter87: Bár a Highlandet képviseli, földrajzilag Speyside. Így hozza a scotchwhisky.com is (más lepárló esetében is láttam már hasonlót, hogy Speyside, de a címkén Highland van. Ami valójában helyes is, mert minden Highland, ami Speyside, de nem minden Speyside, ami Highland :)

Pápu nem sárga tetű 2018.12.29. 12:47:03

A dobozán is a Highland régióba teszi saját magát, nem Speyside-ba. Nekem amúgy ez volt az a whiskym ami alig akart elfogyni... Nem tudom miért, de nagyon nem jött be. De hát nem vagyunk egyformák és ez így van rendjén :)

The Whisky Curator · http://thewhiskycurator.blog.hu 2018.12.30. 23:29:26

@Pápu nem sárga tetű: így van és én is főleg highlandiként hivatkozok rá. Nekem finom, édes malt volt, de volt mostanában más, amire jobban fogok emlékezni.

A blogról

Jegyzetek, gondolatok a whiskyről közérthetően. Kóstolás, történet, ismertetők.

18 éven felülieknek!

A DRAMS Blog elkötelezett híve a felelősségteljes alkoholfogyasztásnak.

Címkék

10éves (22) 12éves (22) 15éves (6) alkohol (148) Ardbeg (5) Arran (7) Blair Athol (5) Bunnahabhain (8) Campbeltown (13) Caol Ila (6) Diageo (11) finiselés (12) független (18) füstös (10) gasztro (145) gourmet (18) Highland (42) Islay (28) ital (150) Kilchoman (8) Kilkerran (5) kóstoló (140) kult (8) Lowland (10) NAS (15) portói (6) sherry (32) single malt (102) skócia (9) Skócia (132) skót whisky (13) Speyside (32) Springbank (6) Tomintoul (5) tőzeg (34) whiskey (5) whisky (144) Címkefelhő
süti beállítások módosítása