90. Ardbeg 5 year old 'Wee Beastie'
Exkluzív kóstoló!

ardbeg_wee_beastie_5yo.jpgA koronavírus okozta karanténhelyzet jó kis változásokat hozott a whisky világában is. Komplett rendezvények keletkeztek vagy tevődtek át az online térbe, például Islay szigetének éves fesztiválja, ami a whiskyről és a zenéről szól, de legfőképpen arról, hogy összejövünk, együtt vagyunk...és a lepárlók bemutatják ilyenkor szokásos, limitált palackozásaikat, amelyek a gyűjtők nagy kedvencei is. Idén mindezt online követhettük végig. A hét zárása az Ardbeg Day, amikor a kultlepárló új kiadása debütál.

Én viszont ma nem erről fogok írni, hanem az Ardbeg új alapsori whiskyjéről, az 5 éves, Wee Beastie névre hallgató tételről. A wee szó jelentése: kicsi és a középkori angolból ered, a skótok használják leginkább, elég sok mindenre.

Az Ardbeg stabil alapsora eddig (hivatalosan) 5 tagból állt. A 10 éves mellett kapunk három korjelölés nélküli kiadást (amelyek közül 2 hordóerős), illetve a nemrég bemutatott 19 éves, Traigh Bhan-t. A sor négy tagja szinte folyamatosan elérhető, a 19 éves pedig csillagászati áron, másodkézből vásárolható már csak meg, amíg nem érkezik meg belőle a következő batch.

Na ehhez a kompániához érkezett most egy váratlan húzással egy 5 éves tétel, amely állandó tagja lesz az alapsornak és remélhetőleg hazánkban is lehet majd kapni. Mert megkóstolni mindenképpen érdemes! Az érleléshez használt hordókat tekintve az Uigeadailhoz esik közelebb, hiszen ex-bourbon és oloroso sherry. Azonban a whisky nem olyan, mint az Uigeadail és szerintem nem is annyira vad, mint amennyire sok helyen hivatkoznak rá: egy baromira szerethető tétel, amihez minden héten vissza lehet térni valamelyik nap. Érdemes a 10 évessel, illetve az Uigeadaillal összekóstolni. Az, hogy a Wee Beastie mögött milyen megfontolások húzódnak, illetve hova illeszkedik az Ardbeg 21. századi történetében, nem ennek a blognak és posztnak a feladata megfejteni. Nekem úgy jött át a kis bestia, hogy nagyon jól megfogták azt a pontot, ahol egyensúlyba kezd kerülni a whisky és nem ilyen rissz-rossz, egyik irányba eltolt, torokkaparó, 40%-os cuccot kapunk. Íme:

Ardbeg 5 year old 'Wee Beastie' / 47,4% abv

Ország: Skócia
Régió: Islay
Lepárló: Ardbeg Distillery

Szín: arany

Illat: jóval édesebbnek tűnik a 10 évesnél, vagy az Uigeadailnál. Méz, méhviasz, vajas illat; leheletnyi savanykásság a háttérben, de alig érezhetően. A füstösség is jelen van, szép édes, még nem komplex. Vanília. Ez lehet az a pont, ahol az aromák elkezdenek szépen összekapcsolódni, de még nem a klasszikus, 10 évesnél megszokott jegyek az erősek.

Íz: fiatal kora és alkoholfoka ellenére meglepően jól iható. Itt már kijön szépen a füst, a hamu, húsleves, műanyag. Ízben is azt érzem, hogy most kezdenek igazán egymásra találni az aromák.

Vízzel: szelídül a füst: széna, herbális jelleg. Ízben is széna, tölgyhordó, fűszeres húsleves.

Az Ardbeg 'Wee Beastie' a poszt megírásának pillanatában nem kapható még Magyarországon, de a disztribútor nem hivatalos ígérete szerint elérhető lesz. Külföldön nyilván mindenhol lefosztották a rajongók, de reméljük, hogy mivel alapsori tétel, elérhető lesz még. Ára kb. 13-14 ezer forint körül mozgott.

A blogon közölt kóstolójegyzetek a saját érzékelésemet tükrözik és nem állnak kapcsolatban a hivatalos kóstolójegyzetekkel.

A bejegyzés trackback címe:

https://drams.blog.hu/api/trackback/id/tr9215720242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A blogról

Jegyzetek, gondolatok a whiskyről közérthetően. Kóstolás, történet, ismertetők.

18 éven felülieknek!

A DRAMS Blog elkötelezett híve a felelősségteljes alkoholfogyasztásnak.

Címkék

10éves (22) 12éves (22) 15éves (6) alkohol (149) Ardbeg (5) Arran (7) Blair Athol (5) Bunnahabhain (8) Campbeltown (13) Caol Ila (6) Diageo (12) finiselés (12) független (19) füstös (10) gasztro (146) gourmet (19) Highland (42) ínyenc (5) Islay (28) ital (150) Kilchoman (8) Kilkerran (5) kóstoló (140) kult (8) Lowland (10) NAS (15) portói (6) sherry (32) single malt (103) skócia (9) Skócia (133) skót whisky (13) Speyside (33) Springbank (6) Tomintoul (5) tőzeg (34) whiskey (5) whisky (145) Címkefelhő
süti beállítások módosítása